A vállalkozások a válság hatására növelik devizatartalékaikat - következtethetünk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Az új szerződések értékét tekintve ugyanis a nyár eleje óta október végére 52,5 százalékkal nőtt az euróbetétek nagysága. A forintbetéteknél ugyanakkor alig haladta meg a négy százalékot a csökkenés. Ebből tehát úgy tűnik, hogy a vállalkozások komolyan vették az őket ért figyelmeztetéseket, és igyekeznek a várható nehezebb időszak átvészelésére koncentrálni. Erre egyébként alighanem szükségük is lesz, hiszen a bankok (bár erről konkrétan szinte egyik sem beszél) határozottan megnehezítették a cégek pénzhez jutását. Az októberi jegybanki jelentésben (ami a frissen kötött szerződéseket tartalmazza, így abból a novemberben várható folyamatokra is lehet következtetni) egyébként ezzel kapcsolatban akadnak némiképp biztató adatok is. Az előbbi időszakban például a forinthitelekre vonatkozó szerződések összege 14,2 százalékkal csökkent, az eurónál azonban ugyanekkor 86,4 százalékos volt a növekedés.
