Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A biztosítóknak legkésőbb 2009-ben mindenképp alkalmazkodniuk kell a Szolvencia II szabályozáshoz, hogy a biztosítók szavatolótőke-szükségletének új, európai szintű szabályozása 2012-től valóban érvénybe léphessen - mondta Horváth Gyula, a Deloitte aktuárusi üzletágának igazgatója. A szakember szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert a jelenlegi előírás, amely a biztosítók díjbevétele és kárköltsége alapján kalkulálja a szavatolótőke-kívánalmat, nem veszi figyelembe a társaságok portfóliójának és tevékenységének kockázati profilját. Ma, amikor a biztosítók egyre jelentősebb szereplői a befektetési piacnak, a társaságok tőketartalékait egyre jobban veszélyeztetheti a tőkepiacok mozgása, a részvényárfolyamok ingadozása.
A Szolvencia II. szabályozás két utat enged a biztosítóknak arra, hogy meghatározzák a szükséges szavatolótőke-szintet. A standard, a szabályozók által ajánlott tőkeszámítási modell kétszintű előírásokat határoz meg. Egyrészt minimális tőkekövetelményt és jelentős, előre nem várható veszteségek viselését lehetővé tevő szavatolótőke-szükségletet határoz meg. Ugyanakkor a társaságok számára lehetőség van arra, hogy saját belső rendszert vezessenek be, ám Horváth Gyula szerint ezt minden esetben a területileg illetékes felügyeletnek be kell mutatni, sőt a főbb számítási adatokat és a modellt nyilvánosságra is kell hozni. A Deloitte igazgatója szerint ez utóbbi előírás igen kényes pont lehet, hiszen a modell nyilvánosságra hozatalával óhatatlanul is információt árul el a társaság aktuális kockázati súlyairól, portfóliójának minőségéről.
A nyilvánosságra hozandó adatsorok meghatározásán felül komoly fejtörést okoz majd a szakember szerint, hogy a tagállamok felügyeletei egységes elvek alapján ítéljék meg az egyedi kockázatkezelési modelleket - a csoportszintű gondolkodás kapcsán ugyanis komoly kockázatot jelenthet a felügyeleti arbitrázs lehetősége, amit a szabályozók a piac biztonsága érdekében el szeretnének kerülni.
Ami bizonyos: az új utat választók kezdetben mindenképpen többletköltségekkel szembesülnek. Egyrészt a modellt akkreditációja előtt már fél évig használni kell, azt követően pedig - mintegy kontrollként - a saját és a standard kockázatimodell-alapú számításokat párhuzamosan el kell végezni.
