Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Dinamikusan bővül a hazai kártyaelfogadói hálózat: a kisebb pénzintézeti szereplők közül az Inter-Európa Bank (IEB) a kihelyezett kereskedelmi terminálok (pos-készülékek) duplázódásáról adott hírt, a piacra alig egy éve visszatért Ersténél közel 50 százalékos növekedésről számoltak be, de számottevő növekedés kellett a Budapest Banknak is ahhoz, hogy meghaladja a 800 készülékes hálózati határt. Eközben a piac két legnagyobb szereplője, a K&H Bank és az OTP is rendületlenül telepíti készülékeit, a K&H-nál a 10 300 kereskedőnél lévő 12 500 terminál mintegy 5 százalékos növekedést jelent a tavaly júniusi szinthez képest, míg az OTP-nél (ahol első negyedév végi adatot közöltek) 1500-zal több pos-szel van kapcsolatuk, az általuk üzemeltetett hálózat mérete így már meghaladja a 20 ezret.
Az új versenytársak megjelenésével számottevően lazultak a korábbi kemény feltételek az elfogadói piacon is – a Budapest Banknál például a standard kártyaelfogadói kondíciós lista alkalmazásakor a pénzintézet nem határoz meg minimális elvárt fogalmat a kereskedőtől. A korábbi évekhez képest finomodott az OTP Bank feltételrendszere is: a partnerül szegődő elfogadó ügyféltől már csak minimum 100 ezer forintos havi forgalmat várnak el. A K&H Bank alapesetben 220 ezer forintos havi pos-költést vár el a vele szerződő ügyféltől, ám azoknak, akiknek ez nem vagy nem mindig sikerül, havi 5 ezer forintos terminálonkénti fix jutalékért ezt is elnézi. A jutaléktöbbletet csak azokban a hónapokban kell az ügyfeleknek kifizetniük, amikor nem érték el a bank által megszabott költségszintet. A piacon jelenleg a legmagasabb terminálonkénti forgalmat az IEB kéri el a szerződött partnerektől: az évi 10 millió forintos összeg azonban borítékolhatóan gyorsan csökken majd a CIB Bankkal történő fúzió után, hiszen a CIB komoly tervekkel rendelkezik a hazai elfogadói piacon történő térnyerésre, ám zöldmezős beruházás elindítása helyett az utóbbi időben már arra várt, hogy létrejöjjön a fúzió a másik olasz tulajdonú, s az elektronikus pénzügyi szolgáltatások terén vitathatatlanul élen járó hazai pénzintézettel.
A magyar bankkártya-elfogadói rendszer „specialitása”, hogy a pos-készülékek szinte mindegyike a bank és nem a kereskedő birtokában van, a bank helyezi ki és üzemelteti is azokat. Ezért – hívták fel a figyelmünket az OTP-nél – hónapról hónapra bérleti díjat számítanak fel. Sok szakember értetlenül áll a magyar rendszer előtt: a pos-gyártók ma már komplett konstrukciókkal rendelkeznek, amelyek a készülékek kihelyezésére, karbantartására és folyamatos fejlesztésére vonatkoznak. A pos-terminált megvásárló kereskedő számára óriási előnyt jelenthet, hogy egy kedvezőbb ajánlat esetén egy, a saját rendszereivel már szinkronizált kártyaolvasó technológiával rendelkezik: így ugyanis szinte azonnal át tud kapcsolódni a számára kedvezőbb feltételeket kínáló hitelintézeti rendszerre, szemben azzal, hogy az elhagyott szolgáltató által leszerelt terminál helyett minden esetben újat installáljanak.
A kereskedőhelyek egyre nagyobb részében ugyanakkor már a Nyugaton megszokott látvány fogadja a vásárlót: a kereskedő fizetéskor megnézi a plasztikunkat, és utána dönt arról, hogy az előtte lévő két vagy több terminálból melyiken húzza azt le. A verseny ugyanis a díjak szofisztikáltabbá válását is magával hozta: az elfogadó bankok nemcsak a forgalomtól teszik ma már függővé a kereskedői partnertől kért díjat, hanem az egyéb banki kapcsolatoktól, sőt – miként arra a K&H-nál felhívták a figyelmünket – a vállalkozói partner tevékenységi körétől is. Az sem mindegy, hogy az előírt forgalom átlagosan hány tranzakcióból jön össze. A nagyobb garantált forgalom természetesen alacsonyabb elfogadói jutalékkal jár, ám ennek összege általában egyedi tárgyalások eredménye, amelynek részleteit a bankok hét lakat alatt őrzik.
