A biztosítók tapasztalatai szerint a bankkártyákhoz kapcsolódó biztosításokról az érintetteknek legtöbbször csak felületes információik vannak és abban a hamis illúzióban ringatják magukat, hogy „ez úgyis jó mindenre”. Az Európai Utazási Biztosító (EUB) lapunk érdeklődésére gyors felmérést végzett ebben a kérdésben. Az eredmény siralmas. Tudakozódásuk során ugyanis az derült ki, hogy a biztosítási védelmet is adó bankkártyával rendelkezők 90 százaléka nem tudja, melyik biztosító nyújtja a szolgáltatásokat. A kártyatulajdonosok 96 százaléka nincs tisztában azzal, milyen eseményeknél jár neki pénz, és mekkorák a kártérítési összeghatárok. Ennél is lehangolóbb, hogy a zsebében ilyen plasztikot tartók mindössze egy százaléka tudja, hogy baj esetén milyen telefonszámon lehet segítséget kérni külföldön.
Bartók-Nagy András, az EUB elnök-vezérigazgatója szerint ezzel együtt a bankkártyás biztosításokra a kárkifizetések egyre nőnek, ami annak is köszönhető, hogy néhány biztosító él azzal a lehetőséggel, hogy a nála bejelentett károk egy részét továbbháríthatja a bankkártyás biztosítást nyújtó társaságokra. A biztosítottaknak ugyanis jogukban áll több szerződést is kötni, ilyenkor pedig a kárkifizetést elvileg a legkorábban megkötött biztosítás alapján kell rendezni, majd – ha annak fedezete nem elég a teljes körű kártérítésre – az időben soron következő biztosítónak kell helytállnia, és így tovább. Az ügyfél persze bármelyik (vele szerződésben álló) biztosítónál bejelentheti a kárigényét, nem neki kell végigjárnia a sort. Korlátozások persze akadnak. A kifizetések az Axa tájékoztatója szerint legfeljebb három szerződés alapján adódnak össze a baleseti halál és baleseti rokkantság moduloknál. A vagyonbiztosítási jellegű védelemnél az elszenvedett tényleges kár erejéig (például poggyászkárok, gyógykezelés költségei) egészítik ki egymást a különböző szerződések. Az Erste Bank összes bank- és hitelkártyájához az Axa nyújt szolgáltatást, káreseménykor az ügyfeleknek ezzel a biztosítóval kell felvenniük a kapcsolatot. A Raiffeisen Bank ügyfeleinek már második éve az Uniqa Biztosító nyújt bankkártyához kapcsolódó biztosítást. Az ilyen ügyfelek száma – tudtuk meg – folyamatosan nő, jelen pillanatban körülbelül 43 ezer fő. Közülük csak kevesebben akadnak azonban, akik olyan kategóriájú kártyával rendelkeznek, amelyhez a bank automatikusan nyújtja az utasbiztosítási szolgáltatást. Az ügyfelek túlnyomó része tudatosan vásárolja (évi kétezer forintért) meg a plasztikbiztonságot. Az Uniqa – reagáltak a társaságnál az ügyfelek tájékoztalanságával kapcsolatos felvetésünkre – a szolgáltatás bevezetésekor levélben értesített minden ügyfelet a biztosításkötés lehetőségéről. A szolgáltatást ráadásul itt nemcsak banki ügyfélszolgálatokon, de telecenterben és ATM-en keresztül is meg lehet rendelni. Nem véletlen, hogy miközben tavaly a kifizetéssel lezárt károk száma százas nagyságrendű volt, idén ezt már májusban elérték.
Bartók-Nagy fontosnak tartja felhívni az utazók figyelmét, hogy van olyan szolgáltatás, amelyet semmilyen bankkártya mellé nem építenek be a biztosítók. Ilyen például a felelősségbiztosítás (harmadik személynek okozott kár esetére), a jogvédelem (ügyvédi díj megtérítése, óvadék előzetes letartóztatás esetére) vagy a gépjármű-segélynyújtás. Ezért vezetett be az EUB egy kiegészítő biztosítást bankkártya-tulajdonosok részére. A „Bank+” biztosítás azokat a szolgáltatásokat fedi le, amire a bankkártyához tartozó biztosítás nem nyújt fedezetet, díja pedig 290 forint naponta. A bankkártyához kapcsolódó biztosítási fedezet általában nem terjed ki az ékszerekre, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, értékpapírokra, menetjegyre, nemes szőrmére, sporteszközökre.
A plasztikbiztonság egyébként bankonként elég jelentősen eltérhet. Nemcsak a szolgáltatások és limitek terén (lásd táblázatunkat), hanem abban is, hogy mire terjed ki a védelem. A közvetlen hozzátartozók kiutazását 200 ezer forintig fedezi például a CIB kártya, a Budapest Banknál 15 ezer forintot lehet kinntartózkodási éjszakánként kapni ilyen célra. A CIB és az UniCredit azon kevesek közé tartozik, ahol a plasztikhoz autóbalesetet követő jogsegélyszolgálat, óvadékelőleg, sőt személyi felelősségbiztosítás is jár 1-1 millió forint értékben. Felelősséget biztosít a Citibank is. Az ellopott, elveszett iratoknál van ahol semmit, esetleg ötezer forintot térítenek, de az Erste-kártyához ilyenkor 15 ezer forintot is hajlandóak fizetni. Az összehasonlítást nehezíti, hogy a különböző kártyákhoz eltérő kikötések tartoznak. A BB 30, a CIB pedig 60 napon túl nem nyújt védelmet. Kizáró ok lehet az életkor, de esetenként az utazási cél is.
Az utazási védelem kiterjedtsége (nemkülönben a limitek nagysága) nagyban függ a plasztikok fajtájától. Az egyszerű, csak elektronikus környezetben használható, alacsony éves díjú kártyákhoz általában nem jár biztosítás. A dombornyomottaknál azonban ma már szinte általános ez a szolgáltatás, az arany- vagy platinakártyákhoz pedig nemegyszer az utasbiztosításoknál megszokott feltételeket is megszégyenítő limitek kapcsolódnak. A plasztikbiztonság terén mintha új kategóriát jelentenének a hitelkártyák, ezekhez ugyanis általában bővebb, kiterjedtebb biztosítást kapcsolnak a bankok. Az Allianz Bank hitelkártyáihoz ingyenes átmeneti áruvédelem- és hitelkártyaletiltás-biztosítást ad. Ezen túlmenően külön igény szerint megköthető mobileszköz-biztosítás is. Ez az Európai Unión belüli útra kivitt mobil, tartós használatra gyártott szórakoztatóelektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközök kárait téríti meg. A külön kötött mobileszköz-biztosításnál a biztosító szerint sokkal tudatosabbak az ügyfelek, így kár esetén szinte mindig bejelentést tesznek. A bekövetkezett károk száma eddig nem jelentős, de az utazási szezon még csak most kezdődik, így a társaság nyár végéig még több hitelkártya értékesítésére és emellett jelentősebb kárdarabszámra számít.
Az Allianz átmeneti áruvédelem-biztosítása a hitelkártyával vásárolt új, tízezer forintot meghaladó egyedi értékű tartós fogyasztási cikkek esetében a legtöbb károsító eseményre (például tűz- és elemi károk, csőtörés, betöréses lopás, rablás), sőt még az unió területén belüli lopásra is szolgáltat a vásárlástól számított három hónapon belül. Ez a fajta vagyonbiztosítás ugyanis (mint azt neve is tükrözi) átmeneti időre szól, időt adva, hogy az ügyfél otthonbiztosítását felülvizsgálja és szükség szerint módosítja, az új vagyontárgy megvásárlását követően. Az Allianz Biztosító tájékoztatása szerint az elmúlt több mint két évben erre a biztosításra kevés kárbejelentés érkezett. A hitelkártya-letiltás eseményről – tudtuk egyúttal meg – a letiltást követően a bank tesz bejelentést a biztosítónak, így aktivált kártya esetén mindig szolgáltat a biztosító. Mivel a bankkártyák, hitelkártyák száma ugrásszerűen bővül, egyre nagyobb gyakorisággal semmisülnek meg, vesztik el, vagy lopják, illetve rabolják el azokat, így évről évre egyre több esetben nyújtanak a kibocsátók szolgáltatást.
