A német Munich Re viszontbiztosító megállapodott az UniCredit S.p.A.-val, hogy az olasz bank értékesíti élet- és nem életbiztosítási termékeit a kelet-európai régióban, így Magyarországon is. (Az UniCredit tulajdonában lévő lengyel Bank Pekao párhuzamosan kínálja majd a Munich Re ERGO biztosítási ágazata, illetve annak fő versenytársa, a német Allianz szolgáltatásait.) A viszontbiztosító a megállapodás hozadékaként 100 millió euró pluszbevételre számít 2010-ig – közölte a cég anélkül, hogy a szerződés bármilyen további pénzügyi részletét elárulta volna. Szakértők szerint a közvetett értékesítés nyereségrátája alacsonyabb ugyan, mint a közvetlené, ám az üzleti kockázatok is kisebbek.
Az UniCredit e szerződés bejelentésével egyidejűleg tette közzé első negyedéves gyorsjelentését, amiből az derül ki, hogy nettó profitja 29 százalékkal, 1,780 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ez jelentősen meghaladja a Reuters által megkérdezett elemzők 1,475 milliárdos várakozását. Szakértők úgy értékelik a gyors profitnövekedést, hogy az olasz nagybank gyorsan feltölti páncélszekrényeit a német HVB 2005. végi felvásárlása után, ami utat nyit számára a további akvizíciók előtt. Ezzel kapcsolatban a bank bejelentette, hogy mérlegeli további felvásárlások lehetőségét, ezen belül például Franciaország második legnagyobb bankja, a Société Générale SA, illetve Olaszország negyedik legnagyobb pénzintézete, a Capitalia S.p.A. megszerzését. Konkrét tervek még nem születtek – tették hozzá. Szakértők szerint a francia bank megszerzése stratégiai szempontból illeszkedne az UniCredit-csoportba, míg az olasz versenytárs bekebelezésével hazai piacán erősíthetne, ahol egyelőre lemaradásban van a piacvezető Intesa Sanpaolóval szemben.
