Az utazó, aki a Dél-afrikai Köztársaságba téved, hamar megtanulja, mit is tesz az a szólás, hogy „nincs egy random sem” – jó részüknél biztos nincs egyetlen egység sem a helyi valutából. Tudják ezt persze a reptér érkezési oldalán is: a nagy teremben egymás mellett kínálják pénzváltási szolgáltatásaikat a bankok és egyéb szervezetek irodái. Mellettük még a mobilszolgáltatók képviseltetik magukat – érdekes, náluk sim-kártyát vagy adatkártyát lehet bérelni, nem is oly jelentős összegért, hogy azután a telefon és az internet a roamingdíjakhoz szokott európainak nevetségesen olcsó legyen.
Buktatók persze a legszebb ajánlatok esetében is adódhatnak. Mint ahogy pénzváltáskor is. Például az, hogy meglehetősen drága, ha eurónkat itt próbáljuk randra cserélni: a váltáskor többféle jogcímen összesen 3,15 százaléknyi jutalékot szednek le a vételi árfolyam-eltérítésen túl. Van ugye a váltásért felszámolt díj (commission), ám ezen felül adminisztrációs díjat is fizetünk, ráadásul mindkét díj áfaköteles. Meg kell hagyni, ha azt nézzük, az adminisztrációs díj még indokolt is lehet. Más pénzváltónál ugyanis még nem tapasztaltuk, hogy az útlevél fénymásolatát csatolni kellett volna a tranzakcióhoz, ez azonban itt kötelező.
Az országba látogató így nemcsak kényelmesebben, de gazdaságosabban tudja beszerezni a szükséges készpénzmennyiséget egy atm-ből. Arra azért nem árt felkészülni, hogy itt a pénzkiadók egy kicsit is furcsán működnek. Ennek egyik oka, hogy az országban jelentős a bűnözés – a napokban Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke többek között épp a gyenge közbiztonság miatt helyezte kilátásba, hogy elveszik az országtól a 2010-es világbajnokság rendezési jogát. Nos, a dél-afrikai atm-ek az ügyfél adatainak lekérése után visszaadják a plasztikot – ha már rabló áll a hátunk mögött, legalább a kártyát ne vigye magával...
A bankok komoly propagandát folytatnak az atm-használat biztonságosabbá tétele érdekében. Azon túl, hogy az automaták általában jól őrzött, forgalmas helyeken vannak – benzinkutaknál, üzletközpontokban –, lényegében minden atm mellett felhívás olvasható arról, mire is vigyázzon a készpénzt felvenni kívánó személy. A tanácsok jó része arra vonatkozik, hogy legyünk bizalmatlanok azokkal, akik tranzakció közben feltűnnek a hátunk mögött, esetleg segítséget ajánlanak. Némely felhívás azért kissé már túlzónak tűnik: az egyik, az ottani tőzsde szomszédságában lévő bankfióknál például az atm fülkéje mellett külön fülkében olvashatóak a bank megszívlelendő tanácsai.
A kártyás elfogadás a nagyobb üzletekben általános, olyan helyen is sikerrel tudtuk használni a plasztikot – egy rezervátum ajándékboltjában –, ahol egyébiránt mobiltelefonos lefedettség például nem volt. A pos-fizetésnél legfeljebb az jelent némi furcsaságot, hogy van olyan hely, ahol a tranzakció megkezdése előtt arról érdeklődnek, hogy kártyánk mögött áll-e betéti számla, avagy hitelkártya-e az, amit használni akarunk.
Ami az általános pénzügyeket illeti: a városokban számos bank kínál szolgáltatásokat, bizonyára meg is van a maguk ügyfélköre. Tekintve azonban, hogy az ország lakosságának jelentős része munkanélküli, igen komoly azoknak a száma, akik kívül esnek a klasszikus banki szolgáltatások ügyfélkörén. Hogy ők sem maradnak pénzügyi termék nélkül, arra bizonyság, hogy az európai utazó számára ijesztő, ablaktalan bádogvárosaik szélén az ellátásukat biztosító vegyesbolt mellett rendre feltűnik egy-egy hiteliroda. Tekintve, hogy a pénzkölcsön fedezeteként a családok jelentős része túl sok vagyontárgyat nem tud felajánlani, ezek az irodák igen komoly kamatok mellett segítenek a hozzájuk betérőknek – igaz, rendkívül gyorsan, szinte azonnal hajlandóak átadni a kölcsönösszeget. A magas kamatokon persze nem lepődhetünk meg – a kockázatos ügyfeleknek nálunk is ajánlanak „kijárós” pénzügyi szolgáltatók fedezet nélküli gyorskölcsönt esetenként több száz százalékos THM mellett.
