Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Olykor a bankszakmában is megismétli magát a történelem – állapította meg egy október végi moszkvai konferencián a svájci International Deutsche Bank magánvagyon-kezelő üzletágának vezetője, Hans Jürgen Koch. A hetvenes években a Közel-Keletről kezdtek befutni azok a kliensek, akik nagy pénzt kerestek az olajon, de nem tudták, mit kezdjenek vele – nosztalgiázott a bankár –, most pedig ugyanazokkal a kérdésekkel jönnek az oroszok. Senkinek nem volt orosz ügyfele 15 évvel ezelőtt – idézte Kochot a Kommerszant –, a reformok kibontakozásával azonban látni valóvá vált, hogy nekik is szükségük van nemzetközi banki szolgáltatásokra. Az idők szavát nyilván az orosz üzleti napilap is megértette, különben nem rendezte volna meg konferenciáját – közösen az orosz menedzserszövetséggel – a private bankingről, az üzletág számos világszínvonalú képviselőjének részvételével.
A tőkemozgási adatok alapján egyre nyilvánvalóbb: szemben a néhány évvel korábbi gyakorlattal, egyre több gazdag orosz keres magának bankot otthon, a külföldi paradicsomok helyett vagy legalábbis mellettük. Idén az első háromnegyed évben 2,9 milliárd dollárnyi magántőke érkezett Oroszországba – szakértők szerint az összeg számottevő részét az orosz milliomosok repatriálták külföldi számláikról. Valószínűleg nem egyszerű hazafias felbuzdulásból: az általuk (is) leginkább preferált Svájc már nem a régi. A hajdan oly népszerű névtelen számlák nyitására már nincs mód, az illegális pénzek elleni harc jegyében egy svájci bank adott esetben sokkal több dokumentumot kér és töltet ki, mint amennyit egy orosz.Emellett Oroszországban a belépő is olcsóbb: míg Svájcban 1 millió dollárnál kezdődik a private banking ügyfél, az orosz pénzintézetek általában engedékenyebbek, 100 ezer dollár fölött már lehet számítani némi privilégiumra.
A Globex Bank például három kategóriába osztja VIP-klienseit, aszerint, hogy 100 ezer, 1 millió, illetve 5 millió dollár fölötti összeg van a számlájukon. Az első csoportba tartozók egy pénzügyi „személyi tréner” szolgáltatásait élvezhetik, a második csoport ezenfelül speciális biztosítási díjakat kap a bónuszprogramok mellett, az 5 millió fölöttiek tábora pedig egy sor további szolgáltatást is igénybe vehet – ezekbe a saját borpince létrehozása éppúgy beletartozhat, mint magánrepülőgép lízingelése. Az UralSib másképp kategorizál: az első csoportba már 1 millió dollárig terjedő vagyonnal be lehet jutni, a másodikban 20 millió a plafon, a legelitebb csapatba pedig 20 millió dollár fölötti befektetendő tőke a beugró.
A private banking alapszolgáltatásai Oroszországban is lényegében olyanok, mint bárhol máshol: különlegesen kedvező kamatok, egyéni hitelfeltételek és persze a legfontosabb, a személyre szabott befektetési portfólió összeállítása. Ez utóbbinál azonban az orosz igények eltérőek a szokásostól, két alapvető okból. Az egyik az, hogy a gazdag oroszok csaknem mind első generációsok – hívta fel a figyelmet a Credit Suisse moszkvai képviseletének vezetője –, döntő többségük belföldi ügyleteken kereste vagyonát, ennek megfelelően nagyon kitettek az oroszországi kockázatoknak. Vagyonukat elsősorban azért adják a private banking szakembereinek kezére, hogy „biztos kikötőbe” kerüljön, nem pedig azért, hogy kellő jövedelmet hozzon. Akinél viszont ez utóbbi is szempont – mutatott rá a konferencián Florian Fenner, az UFG Asset Management partnere –, az a szokásosnál nagyobb hozamot vár. El vannak kényeztetve, tízszázalékosnál alacsonyabb profit nem is érdekli őket – tette hozzá Fenner, akinek a cége éppen ezért már hedge fund lehetőségeket is kínál. Az orosz bankok többsége 8-10 százalékos kamatot ad a devizabetétekre (az USA-ban és Svájcban 3-4 százalékkal kell beérni), de ezt sokan keveslik vagyonkezelőjüktől. Nem véletlenül kezdik újra felfedezni az „újoroszok” a moszkvai tőzsdét is: néhány évvel ezelőtt még zömmel külföldiek kereskedtek ott, mára azonban a befektetők többsége hazai.
Az orosz vagyonok hazacsalogatását, illetve otthon tartását a maga eszközeivel a politika is szolgálja. A klasszikus felállás szerint bevetik a „rossz rendőr” módszert is – emlékeztetett az International Herald Tribune –, vagyis a törvény teljes szigorával csapnak le az adót elkerülőkre, legalábbis a Kreml kegyéből kiesett vállalatoknál. (Erről leginkább a sarkvidéki lágerben raboskodó egykori Jukosz-cár, Mihail Hodorkovszkij tudna beszélni.). Kevesebb nyilvánosságot kapott, de „jó rendőri” gesztusokat is tesznek a rejtett vagyonok előhívására: ilyen például, hogy idén különösebb feltűnés nélkül nullára csökkentették az örökösödési adót és ilyennek ígérkezik a pénzügyminisztériumban készülő adóamnesztia-törvény is. Utóbbi egyébként – ha lesz belőle valami – komoly csapást mérhet a minden eddigi változás ellenére még mindig hatalmas orosz vagyonokat kezelő svájci bankokra: a sikeres adóamnesztiák eddig ugyanis mindig megcsapolták a vagyonukat, elég a hasonló nyugat-európai akciókra gondolni. Amikor például 2002-ben Olaszország adóamnesztiát hirdetett a vagyonukat külföldön elrejtőknek, két nagy svájci pénzintézet, az UBS és a Credit Suisse 10 milliárd dollárnak mondhatott búcsút. Más kérdés, hogy legalább egy része visszaszivárgott hozzájuk, hiszen olasz ügyfeleik odahaza is az ottani fiókjaikra bízták pénzüket. A jó bankár persze előrelátó: az UBS – a világ private banking-piacának legnagyobb szereplője – a minap pénzintézeti engedélyért folyamodott az orosz hatóságokhoz.
