Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Fenyegető számok sokaságával kerül szembe mostanában az az amerikai, aki megpróbál információt gyűjteni annak eldöntéséhez, milyen formában gondoskodjék magáról és családjáról betegség esetére. Már ha egyáltalán dönt valahogy – az USA statisztikai hivatalának adatai szerint ugyanis tavaly rekordszintre, 45,8 millióra nőtt azoknak a száma, akik semmiféle egészségbiztosítással sem rendelkeztek. Közülük több mint 21 milliónyian teljes állásban dolgoztak, az ő ellátatlanságuk annál is szembetűnőbb, mivel az Egyesült Államokban az egészségügyi ellátás financiális alapját hagyományosan a vállalati biztosítások adják (a két nagy állami program, a legszegényebbekre kiterjedő Medicaid és a 65 éven felüliekről gondoskodó Medicare mellett). A vállalatok azonban – a lakosság elöregedésével párhuzamosan – egyre kevésbé bírják a terhet: manapság már csak a munkaadók 60 százaléka ajánl föl ilyen ellátást a juttatási csomagban, szemben az öt évvel ezelőtti 69 százalékkal – derül ki a Kaiser Family Foundation adataiból. Ez persze érthető is, hiszen ugyanezen felmérés szerint az idén a vállalatok átlagosan évi 8167 dollárt fizetnek egy-egy alkalmazottjuk és családja biztosítására, szemben az öt évvel ezelőtti 4248 dollárral.
A vállalati egészségbiztosítási programokban többnyire az alkalmazott is fizeti betegsége költségeinek egy részét, attól függően, mennyit tudott kialkudni ő vagy a szakszervezet. (A Kaiser felmérése szerint az USA-ban működő cégek csaknem 40 százaléka folytat éppen tárgyalásokat arról, hogy a dolgozók vállaljanak nagyobb részt a közös díjfizetésből.) Egy nagyvonalú vagy rosszul kialakított egészségbiztosítási program azonban így is csődközelbe kergethet még olyan óriásokat is, mint a General Motors: a világelső autógyártó legnagyobb kiadási tételét már rég nem az alkatrészvásárlások jelentik, hanem az elszabaduló, az idén például 36 százalékkal növekvő egészségbiztosítási költségek.
Van, ahol nem a szakszervezetekkel való tárgyalásban vagy az egyéni alkukban vélik megtalálni a siker kulcsát. Az alkalmazottaival egyébként is elég keményen bánó Wal-Martnál az is felmerült: úgy kellene átalakítani a cég foglalkoztatási politikáját, hogy az az egészségesebb, produktívabb munkaerőt vonzza – legalábbis ezt javasolta a kereskedelmi lánc egyik alelnöke, Susan Chambers egy a CNN által megszerzett, az igazgatótanács elé szánt feljegyzésében. Chambers nyugtalanítónak tartja, hogy a Wal-Mart egyesült államokbeli üzleteinek 1,3 millió dolgozója közül a kevésbé egészségesek, kevésbé produktívak elégedettebbek a vállalat által nyújtott ellátásokkal és hosszabb távra tervezik ottani karrierjüket, mint a többiek. Az alelnök részben abban látja a megoldást, hogy több részmunkaidős alkalmazottat kellene felvenni (limitált ellátásokkal), részben pedig a vállalati program átalakításában. Ez olyan módosításokat is jelentene, hogy a befizetésekből több kerüljön az egészségügyi ellátást szolgáló részbe és kevesebb maradjon a nyugdíjra, illetve hogy a Wal-Mart programja jobban támaszkodjék a szövetségi kormányzat által tavaly létrehozott egészségtakarékossági számlák (HSA) lehetőségeire. (A Wal-Martnál egyébként nincs szakszervezet és alkalmazottainak már most is kevesebb mint felére terjed ki az egészségbiztosítási program.)
A HSA egyfajta előtakarékossági számla, amelyen adómentesen helyezhetők el a család egészségügyi ellátását szolgáló befektetések (létszámtól függően bizonyos összegig). A számlán levő megtakarítás örökölhető, ám ha valaki nem egészségügyi kiadásokra használja fel 65 éves kora előtt, akkor a normál személyi jövedelemadót plusz 10 százalék büntetést kell megfizetnie a felvett összeg után. Elemzők szerint ez főleg azoknak jó, akik amúgy is tudatos megtakarítók, viszonylag fiatalok és egészségesek – a többieknek marad a remény, hogy megérik a 65 évet, amikor már érvényes rájuk a Medicare program. Ám annak finanszírozása sem tartható a végtelenségig, hiszen a Kaiser adatai szerint csak az idén 17,5 százalékkal nő a program fenntartási költsége.
Természetesen választható olyan magánellátás is, amelyet teljes egészében maga a biztosított fizet, bár az individualista Egyesült Államokban egyelőre meglepően kevesen vesznek ilyet igénybe: a lakosságnak csak mintegy 5 százaléka. Minden tagállam maga engedélyezi, hogy mely biztosítókkal lehet ilyen szerződést kötni, ezek általában olcsóbbak is, mint amennyibe egy vállalatnak kerülne ugyanaz a biztosítás (olykor a cégek már ennek megtérítését ajánlják fel, saját biztosítás helyett). Hasonlóan a HSA-hoz a biztosított ezt nem veszíti el sem akkor, ha munkahelyet vált, sem akkor, ha ne adj isten tönkremegy a munkaadója vagy valami gikszer történik az ottani egészségügyi kasszával. A legújabb szabályozás szerint az ilyen biztosítások díjait is már csak az infláció mértékével lehet emelni – emelte ki az ilyen ügyletek előnyeit bestsellerré vált könyvében taglaló szakközgazdász, Paul Zane Pilzer –, szemben a vállalati biztosításokkal, ahol egy nagyobb betegség könnyen vezethet a dolgozói önrész megemeléséhez, illetve bizonyos határon felül akár az egész ellátás megszűnéséhez.
