Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Emlékszem, amikor az ABN Amro Bank vezérigazgatója volt még, egyszer mentő vitte el az irodájából. Ez a jel is azok közé tartozott, amelyek arra utaltak, hogy nem nagyon bírja a stresszt. Önkínzásból vállalta el a jegybankelnöki megbízást?
- Elszédültem, elájultam az irodában, de végül semmilyen komoly bajt nem állapítottak meg. Az orvosok akkor javasolták, hogy a korábbinál is többet sportoljak. Egyébként nagyon jól megtaláltam a számításomat a magánszektorban, szívesen dolgoztam különböző bankoknál. A jegybanki elnökség pedig valahogy csak úgy jött.
- A pénzügyminiszteri székből ült át ide, ami kívülről nem is látszik annyira véletlenszerűnek.
- A „problémák” valóban a pénzügyminiszterséggel kezdődtek. A szaktárca irányítása persze érdekes és fontos feladat volt, de amikor elvállaltam, azt hittem, hogy több lesz benne a szakma és kevesebb a politika. Naiv voltam. Kívülről néztem ezt a világot, részben Angliából, de még itt Budapesten is.
- Nem értem, hogy nem fogott már a legelején gyanút, hiszen az egész megbízatás azzal indult, hogy Simicska Lajost kellett kineveznie az adóhivatal elnökévé.
- Ha hiszi, ha nem, én nem ismertem Simicska Lajost, nem tudtam róla semmit. A miniszterelnök úr azt kérte, hogy őt nevezzem ki. Megtettem - hiszen a törvény szerint ezt nekem kellett végrehajtanom -, de jeleztem, hogy ha rajtam múlna, szívesebben látnék azon a poszton más szakembert. Orbán Viktor igen korrekt volt, hangsúlyozta ugyanis, hogy mondjam el nyugodtan, ez az ő kívánsága volt. Simicska egyébként - akiről később sok mindent hallottam, bár ezek bizonyítottsága számomra a mai napig kétséges - nagyon jó munkát végzett az APEH élén.
- Úgy hírlett, akadt, akinek az ő kinevezése túl nagy ár lett volna a bársonyszékért.
- Különböző történetek keringenek, de ma már ezekkel kár lenne foglalkozni.
- Nem is azért említettem. Inkább azt próbáltam érzékeltetni, vannak kompromisszumok, amelyek sokak szemében megköthetetlenek.
- Azt hiszem, egy politikai pályán természetes, hogy sok kompromisszumot kell kötni. Különben lehetetlen lenne elérni a kitűzött célokat. Nem mellékes, hogy amíg a tárcát vezettem, a költségvetési deficit a maastrichti kritérium szintjére, három százalékra csökkent, a gazdaság jól működött, semmilyen fennakadás nem volt. Ilyen körülmények között nehezen lehetett megérteni, miért vált ki minden intézkedés óriási ellenállást. Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy akkor el tudtunk mindent érni, ami szándékunkban állt. Az adórendszer egyszerűsítése például nem sikerült. A parlament, a koalíciós pártok, de még a kormánypárti képviselők is ellene voltak. Nagyjából ketten támogattuk ezt a javaslatot a miniszterelnök úrral.
- A pénzügyminiszteri kinevezése előtt az utolsó pillanatig lebegtette, vállalja-e a megbízatást. A szaktárcától való távozását is rengeteg találgatás kísérte. Akadtak, akik szerint megcélozta a jegybankot, mások viszont határozottan állítottak: elege lett az egészből, és magánvállalkozásba kezd. Mi volt az igazság?
-Pénzügyminiszterként összességében úgy éreztem, hogy túl sok a politika a pályán, a négy év alatt ráadásul ez határozottan erősödött is. Onnan tehát mindenképpen távozni akartam. Úgy képzeltem, hogy visszatérek a magánszektorba. Kértem, ha mindenáron állami szolgálatban akarnak tartani, akkor kimennék Londonba, az EBRD-hez. Oda viszont nem engedett a miniszterelnök úr.
Sokáig kapacitált, vállaljam el a jegybankelnöki posztot. Volt néhány feltételem, például az, hogy elődöm, Surányi György tölthesse ki a mandátumát. Végül úgy gondoltam, ha én vagyok az MNB élén, akkor még ha változik is a kormány, kicsit harmonikusabb gazdasági pályát lehet kialakítani.
- Nem vágyott tehát az MNB elnöki székébe?
- Soha nem mentem azért valamilyen állásba, mert vágytam rá. Egyébként pedig: még akinek közszolgálati álmai vannak - megjegyzem, én nem is tartozom ebbe a körbe -, annak sincs oka, hogy a pénzügyminiszterség után ilyen vágyakat dédelgessen. Amikor Orbán Viktornak igent mondtam, akkor hangsúlyoztam azt is, ha az elnökség során nagyon sok támadás ér, akkor lemondok.
- És nem érte nagyon sok támadás?
- Gondolkodtam is a lemondáson, de közben alighanem meg is acélosodtam. Nyilvánvalóan éppen azért támadnak, hogy mondjak le. Sokan, akiket igen tisztelek, azonban azt mondták: ha egyszer elvállaltál egy állást, akkor végig kell csinálni. Ha esik, ha fúj. Az Európai Központi Bank elnökével, Wim Duisenberggel is folytattam egy igen érdekes beszélgetést. Elmondta például: ők küzdenek az MNB függetlenségéért, de ha én közben lelépek, az nem tekinthető korrekt együttműködésnek.
- Kívülről egészen sajátosnak tűnik az ön helyzete. Volt bankár, volt pénzügyminiszter, és most az MNB elnöke. Valahol pedig olvastam, hogy a jegybankárok természetüknél fogva ellenlábasai a pénzügyminisztereknek, de nem barátai a többi bankárnak sem.
- A jegybanknak a szerepe az, hogy az árstabilitást biztosítsa, a kormánynak meg más céljai vannak. Ezek természetesen ütközhetnek. Azért függetlenek a jegybankok, mert rájött a világ, hogy a pénz nagyon komoly dolog, amit nem szabad a politikusokra bízni. A kereskedelmi bankokkal is akad természetes konfliktushelyzet. Jelenleg azonban mindenképpen jó velük az együttműködés, egyetértünk abban, hogy azt a versenyhátrányt, amit a tartalékok magas aránya vagy a rájuk fizetett alacsony kamat vagy bármi más okoz, az uniós tagság idejére meg kell szüntetni.
- A magánvállalkozási tervei közben teljesen elillantak?
- Az előbb vágyakról esett szó, nos nekem akadt egy régi vágyam. Magyar befektetési tanácsadó céget akartam alapítani magánszemélyek részére. Úgy gondoltam, hogy ehhez társakat is tudnék találni. Ez az első néhány évben rettenetesen kemény munkát jelent, amitől többször visszariadtam. Lehet, hogy már öreg vagyok hozzá, de az sem elképzelhetetlen, hogy egyszerűen félek a tulajdonosi pozíciótól. Most visszagondolva, mindig alkalmazott voltam…
- Azt hiszem azonban, most függetlenebb, mint valaha volt.
- A jegybank esetében is több a politikai felhang annál, mint amire számítottam. Ért is kisebb csalódás, de itt legalább akadnak különböző periódusok. Most éppen kedvezőbb ciklust élünk.
- A viharos időkre visszatekintve: most sem véli úgy, hogy a kamatokat hamarabb, a sáv elleni komoly támadást megelőzve kellett volna csökkenteni?
- Az infláció nagyobb veszélyeket hordoz, mint egy forinterősítési spekuláció. Meggyőződésem, az általunk folytatott monetáris politika eredményezte, hogy most ilyen alacsony az infláció. Ha nem kapott volna erős sokkot a magyar gazdaság a magas kamatok és az erős forint révén 2001 májusa óta, akkor egészen biztosan másképp alakul most a helyzet. A november és január között zajló éles vita - bár nekem természetesen nem volt túl kellemes - igen hasznosnak bizonyult. Bekerült ugyanis a köztudatba, hogy a jegybank mindent megtesz a pénzromlás ütemének csökkentése érdekében. Az infláció alakulása szempontjából pedig közhely, hogy sokat számítanak a várakozások.
- Sokan állítják, hogy a jegybank egy olyan támadás (valóban profi) elhárításával büszkélkedik, amelyet maga idézett elő. Ráadásul a probléma megoldásával szinte egy időben fel is adta korábbi álláspontját.
- Arra számítottunk, hogy interveniálni kell majd. Magunk között megállapodtunk abban, hogy ennek kezdetén lesz okunk a kamatcsökkentésre. Jelezni kellett a kényszert, hiszen a belföldi folyamatok nem tették lehetővé a monetáris lazítást. Meglepő a spekulánsok vehemenciája volt. Senki sem számított arra, hogy két nap alatt ötmilliárd eurónál nagyobb összegű intervencióra lesz szükség. Ebből az látszik, hogy sokkal hitelesebbek voltunk a befektetők szemében, mint amit magunk gondoltunk. Nagyon nagy kockázatot egyébként nem vállaltunk, forintot kellett eladni, aminek bőviben voltunk. A következetlenség látszatát elismerem, a vádat azonban nem fogadom el. Egyszerűen az történt, hogy kompromisszumot kötöttünk. Az alacsonyabb várakozások és kamatok, a gyengébb árfolyam és ennek következtében lassabban csökkenő infláció nem hordoz veszélyeket.
- Mivel magyarázható, hogy azok a spekulánsok, akik a nemzetközi piacokon is nagy játékosoknak minősíthetők, így elszámították magukat?
- Eleinte mi sem értettük, de több beszélgetést is folytattunk velük. Röviden: ők úgy látták, hogy ellentmondás van három dolog között, a költségvetés túlköltekezik, az inflációs célt el akarjuk érni, ehhez pedig a jelenlegi árfolyamsáv felső széle sem elegendő. Szerintem ott követték el a hibát, hogy nagyobbnak látták ezt a konfliktust a valóságosnál. Hiába mondtuk, hogy a sávon belüli árfolyammal is elérhetjük inflációs céljainkat.
- A jegybank korábbi álláspontja még néhány reálgazdasági szereplőt is arra ösztönzött, hogy vadul követelje lemondását.
- Két év alatt tízszázalékos nominális felértékelődést szerintünk el kell viselnie a gazdaságnak, és az adatokból láthatóan ezt el is viselte. A problémát nem ez okozza, hanem a termelékenység növekedési ütemét jócskán meghaladó béremelés. A versenyképesség emiatt romlott jelentősen. Egy év alatti 13 százalékos reálbér-növekedés szinte kiheverhetetlen. Ehhez képest egyébként nem is annyira rossz jelenleg a helyzet.
- A beruházások leállása nem a magas kamatok számlájára írható?
- Nem eléggé kamatérzékeny a magyar gazdaság. Nem véletlenül próbálunk mi árfolyammal szabályozni. Egy nagy ország jegybankja az inflációra leginkább a kamatokon keresztül gyakorol hatást. Nálunk azonban - véleményünk szerint - az árfolyamcsatorna (majdnem 90 százalékban) befolyásolja a hazai pénzromlást. A kamatérzéketlenséget mutatja az is, hogy a vállalatoknál enyhén szólva most sincs beruházási boom, pedig a kamatok sohasem voltak Magyarországon ennyire alacsonyak. Ez azonban most nem is akkora baj. Ha ugyanis gyorsan nőnének a beruházások, akkor alaposan megugrana a folyó fizetési mérleg hiánya. Ez tehát segít fenntartani egy persze nem túl egészséges egyensúlyt.
- Nem szükségszerű, hogy az egészségtelen egyensúlyok megbomoljanak?
- Az optimális forgatókönyv az, hogy mire a világgazdaság elkezd fokozatosan növekedni, a költségvetés deficitje csökken, a béralkalmazkodás pedig javul. Paradox módon számunkra kevésbé optimális forgatókönyv, hogy a világgazdaság gyorsan fellendülésnek indul. Erre egyébként most nem is látszik sok esély. Az egésznek az ára persze az, hogy a hazai gazdasági növekedés a korábban vártnál mindenképpen lassúbb lesz.
- Régebben megszoktuk, hogy a jegybank aggodalommal figyeli a háztartási megtakarítások alakulását. Most, amikor ezen a téren meglehetősen rossz a helyzet, mintha az MNB nem izgatná magát.
- A háztartások tulajdonképpen függetlenítették magukat a nominális kamatszinttől. Amikor viszonylag magas volt a kamat, akkor sem nőttek a megtakarítások. Úgy gondoljuk, ebben az elhalasztott fogyasztások játszottak döntő szerepet. Az emberek most kezdték érezni, hogy nő a jövedelmük, és ezért megvették azt az autót, hűtőt, lakást, amelyet már korábban szerettek volna. Amikor csökkentek a kamatok, akkor azzal támadtak minket, hogy nem ösztönözzük a megtakarításokat, miközben a trend nem változott. Hol az volt a baj, hogy túl magas, utána pedig az, hogy túl alacsony a kamatszint. Van sapkája, nincs sapkája… A tény közben az, hogy az emberek lassan szoknak hozzá az alacsony inflációhoz, az alacsony kamatszinthez. Még mindig élnek bizonyos illúziók. A magunk 1,6 százalékos reálkamatával a jelenlegi piaci helyzetben még mindig igen elegáns helyezést érhetünk el a világon.
- A befektetőket ez nem biztos, hogy vigasztalja. Magánpénzügyei terén egyébként ért el sikereket?
- Magánemberként elég pancser vagyok. Tíz évvel ezelőtt, amikor Angliában éltem, folyamatosan csökkentgették a kamatokat. Az én pénzem pedig fontban volt, még akkor is, amikor Soros javában játszott ellene. Itthon is több kellemetlen élményem akadt, de nem panaszkodom. Ha befektetésekkel foglalkoznék, akkor nyilván jobban ismerném ezt a piacot. Akkor is úgy vélném viszont, hogy a legjobb befektetés a család, amelytől nem szabad semmilyen szükséges pénzt sajnálni…
- Mint magánbefektető, de mint a pénzügyi rendszer stabilitásáért felelős MNB elnökét is kérdezem, hogy mi a véleménye a hazai ingatlanpiacról, különös tekintettel az árak alakulására?
- Mi valóban hivatalból is figyeljük az árakat, de ma nem látunk feszültséget. Az ingatlankölcsönök állománya ugyan viharosan nő, néhány bank pedig elég keményen beszállt egyes ingatlanfejlesztések hitelezésébe, de mindez nem jelent veszélyt a pénzügyi rendszer egészére. Az a nagyobb baj, hogy a magyar pénzügyi rendszer nem elég mély. A háztartások pénzügyi kapcsolatai túl csekélyek.
- Utóbbira magyarázatot adhat, hogy a bankok a lakossági üzletágban horribilis marzsot alkalmaznak.
- Ennek oka inkább az, hogy nincs még egy ország, ahol ilyen óriási arányban lennének jelen külföldi bankok, mint nálunk. Mivel ezek a vállalati kapcsolatok építésével kezdték működésüket, a pénzügyi szolgáltatásokból első körben a lakosság kiszorult. Miután telítődött a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok és a középvállalatok piaca, a bankok kénytelenek lettek egyre mélyebbre menni, és egyre több helyismeretet szerezni. Ez pedig költséges mulatság, ráadásul a magánkölcsönök esetében még mindig nincs kialakult hitelezési gyakorlat. A szolgáltatásokat drágítja az is, hogy Európában csak Magyarországon nincs a kölcsönfelvevőkről megfelelő adatbázis, tudomásunk szerint adatvédelmi aggályok miatt. Remélhetően azonban rövidesen ez a helyzet is megváltozhat majd.
