Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Az életrajza alapján kiszámoltam, egy munkahelyen nem töltött el átlagosan még három évet sem. Csábítható, kalandvágyó vagy az élet viharai miatt alakult így a pályája?
– Az élet „vihara” egyetlen állásváltoztatást generált nálam, a többire teljesen szabad elhatározásomból került sor. Azzal az átkos következménnyel, hogy ezért végkielégítést egyetlen egyszer sem kaptam. Mindig kész voltam az új kihívásokra, de nem én kerestem az újat. Mások kerestek meg vele.
– A jelzők közül tehát önre leginkább az illik, hogy csábítható. Beszélne arról az egyetlen esetről, amikor kényszerhelyzetbe került?
– Nem. Ez olyan dolog volt, ami még mindig érinthet valakit, aki ráadásul nem is igazán tehet a történtekről.
– A különböző munkahelyein végzett tevékenységére büszkén tekint vissza? Bevallom, ez a kérdés nem hátsó szándék nélküli. Emlékszem ugyanis, hogy amikor a rendszerváltozás után az OTP Bankot vezette, az kifejezetten leszálló ágba került.
– Úgy vélem, az OTP-ben akkor is benne volt az, ami mára kijött belőle. A lakossági és az önkormányzati ügyfélkör biztosíthatta piaci súlyának megőrzését, ráadásul ennél a banknál nem voltak a többi pénzintézetet sújtó, megörökölt vagy kellő körültekintés nélkül nyújtott ipari hitelek. Amikor én az OTP-hez beléptem, már elindultak olyan folyamatok, amelyeket később magam is továbbvittem. Senkinek nem kellett az elődjét teljességgel megtagadnia. Nem azt mondom, hogy nem volt szükség változtatásokra, de maga az idő is változott. Koncepcionálisan azonban mindannyian fontosnak tartottuk, hogy az OTP-t intaktul meg kell tartani, mert egy jó lakossági bank. Persze a tárgyilagosság kedvéért szeretnék arra is rámutatni: legjobb tudomásom szerint a többi volt szocialista országban is az OTP-vel azonos feladatú pénzintézetek szinte kivétel nélkül a sikeres túlélő bankok közé kerültek.
– A sikerességhez azonban az OTP Banknál éppúgy, ahogy néhány más pénzintézetnél alighanem szükség volt kormányzati lobbizásra, jó politikai kapcsolatokra. Önnek, aki mindkét oldal székeiben ült már, erről mindenképpen bőséges tapasztalatokkal kell rendelkeznie.
– Kár is volna tagadni, hogy a bankvilág azáltal, hogy tevékenysége a gazdaság nagyon széles területére terjed ki és szolgáltatásai nélkülözhetetlenek, gazdaságpolitikai tényezőnek számíthat. A bankárok kétségtelenül befolyásos embereknek, a kormányzat tárgyaló partnereinek számítanak széles e világon. A stílus, a mód, és a konkrét törekvések viszont alapvető különbséget jelenthetnek. Persze a piacgazdaságokban nemcsak a nagybankoknak, hanem a nagyvállalatoknak is hatásuk van a politikára, és a kormány tagjai is másként, közvetlenebbül konzultálnak ezekkel az emberekkel. Nem ez a tény tehát az, ami ördögtől való, hanem az, hogy melyik oldal milyen célokat követ és milyen tartalmakkal kívánja ezeket a kapcsolatok megtölteni. Ennek mélyelemzésébe azonban nem kívánnék belemenni.
– Magyarországon mi jellemzi tehát a jó bankárt?
– Ebben a szakmában – a világ más tájaihoz hasonlóan – itthon is az összetettsége az, ami számomra különösen széppé és vonzóvá teszi. Miközben a jó bankárnak tisztában kell lennie a makrogazdaság tényeivel és körülményeivel, elengedhetetlen bizonyos affinitás a gazdaság egyedi szereplői helyzetének és kilátásainak megértésére, illetőleg felismerésére. Máskülönben nem is tudná a feladatát jól elvégezni. Aki például nagyon jól ért az ügyfelekhez, de nem látja a körülette lévő világot, ugyanúgy nem tud sikeres bankár lenni, mint az, aki ugyan kiválóan eligazodik a makrogazdaság összefüggéseiben, de a bankját nem tudja „eladni”. Szerintem igen fontos tehát a mindkét irányba való nyitottság, a problémák gyors felismerése és a változások megérzése. Igazán jó pénzintézet az, amelyik a vele együttműködő cégeknek minden szempontból partnert jelent, vagyis például a problémákra akár előbb is ráérez, mint ahogyan azokat az adott ágazatban dolgozók észlelnék.
– Jelenleg milyen veszélytérképet rajzolna ennek alapján fel?
– Makrogazdasági szempontból a növekedési problémák jelenthetnek gondot. A cégek normális törekvése a növekedés, mint a nyereségszerzés legtermészetesebb módja, s a felívelő konjunktúra szakaszában mindenki jó eséllyel indul ebben a játszmában. Az ügyesebbek többet foghatnak, de azért a kevésbé ügyeseknek is juthat belőle. Amikor azonban a gazdaság alig bővül, esetleg stagnál, akkor a helyzet sokkalta nehezebbé válik még a legügyesebbek számára is. Új piacot szerezni (netán a meglévőt megtartani) ilyenkor csak mások rovására lehet. Magyarország gazdasága ugyan a viszonylagos lemaradottsága miatt az EU átlagánál gyorsabb tempóban haladhat előre, de a fő piacainkon mutatkozó problémák következtében egyelőre nálunk is csak mérsékeltebb ütemű lehet a növekedés. Ám az óvatosságnak, a körültekintésnek nemcsak akkor van helye, ha kedvezőtlenül alakul a gazdasági környezet, hanem olyankor is, amikor a növekedés lendületesen meglódul. Ez az egyébként kívánatos állapot is hordozhat jelentős kockázatokat. Elgondolkodtató például a lakossági hitelezés felfutása kapcsán, hogy miként alakult a magasabb keresetűek száma és az általuk szerzett jövedelem, és az általuk vásárolt nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkek, gépjárművek forgalma. Erre vonatkozóan nem láttam friss, részletes elemzést, de néhány adat (például a személygépkocsi eladás idei első negyedévi 25 százalékos felfutása) számomra bizonyos egyensúlytalanság kialakulásának lehetőségére utal.
– Az ilyen típusú gondolatok nyilvánvalóan befolyásolják, hogy egy bank mennyire szívesen hitelez egy-egy ágazatot, vagy területet ...
– Ezért jó, hogy több bank van, mert mindenki kicsit másképp vélekedik ugyanarról a helyzetről.
– Akkor konkrétan rákérdezek: a Dresdner Bank esetében milyen tevékenységeket tartanak jelenleg túl kockázatosnak, illetve mik tartoznak a preferált körbe?
– Minden ígéretes vállalkozás bátran fordulhat hozzánk. A mi bankunknak hazájában, Németországban, de itt, Magyarországon is léteznek természetesen prioritásai. Kedvező lehetőségeket látunk például az energetika és az egészségügy területén. Az egészségügy rendszerének az átalakítása még hátravan, de ennek – az uniós csatlakozásunktól sem függetlenül – egészen biztosan be kell következnie. Ezzel kapcsolatban pedig nem árt megemlíteni, hogy akkor, amikor a finanszírozók fantáziát látnak egy-egy ágazatban, akkor azt nemcsak a szorosan vett területre, hanem annak „holdudvarára” is értik. Ha hiszünk abban, hogy az egészségügy növekedés előtt áll, ebből pedig az is következik, hogy nemcsak az egészségügy számára javulnak meg a kilátások, hanem mindazon ágazatok számára is, amelyek
beszállítóként jelentkeznek. Hogy csak néhány területet említsek: gyógyszeripar, orvosi műszergyártás, kórházépítők.
– Az uniós csatlakozás a pénzügyi szférát sem hagyhatja érintetlenül.
– Ha nálunk bizonyos hitelezési tevékenységekkel kiemelkedő jövedelmezőséget lehet elérni, akkor az uniós játékszabályok alapján sorra jelenhetnek meg a külföldi bankok fiókjai is, hogy beszálljanak a „ringbe”. Ez leszorítja az árakat, akár sokan ki is szorulhatnak majd a piacról. Egy ilyen folyamatot kifejezetten egészségesnek tartok. Arról is szót kell ejteni, hogy a pénzügyi szektor unión belüli szabályozása éppen most megy jelentős változáson keresztül. Azokat az új előírásokat, amelyeket már meghoztak és amelyeknek talán az unióban már bennlévő országok piaci szereplői sem örülnek éppen maradéktalanul, legkésőbb 2004. május 1-jétől nálunk is alkalmazni kell. Akkor tehát közösen kell felvennünk a ritmust, ami persze hátrányt, de bizonyos mértékig előnyt is jelent. Kár lenne azonban a többletfeladatokkal kapcsolatban csak a pénzügyi szférát említeni, más ágazatok is erős alkalmazkodási kényszerrel kénytelenek majd szembesülni.
– Nehéz elképzelni, hogy a bővülő feladatokat a banki vezetők mikor látják majd el, hiszen – mint az már több interjúból is kiderült – mindenkinek ma is az éjszakába nyúlik a munkaideje. Ön több bankban is dolgozott. Van ezen a téren eltérés a pénzintézetek között?
– Ez nem annyira a bankon múlik, inkább az ember habitusán. Az üzletszerzés érdekében ápolni kell a társadalmi kapcsolatokat. Ennek egy része megoldható munkaidő alatt is, de bőven marad olyan is, amely a szabadidő kárára megy. Persze ez nem tekinthető szenvedésnek, de itt is igaz lehet, hogy aki csokoládégyárban dolgozik, bármennyire szereti is az édességet, előbb-utóbb telítődik vele. Természetesen az már a személyiségtől függ, hogy valaki az egészet konkrét tartalommal miként tölti ki, és kényszerű kötelezettségnek tekinti vagy szórakozásként éli meg. Ez az életvitel egyébként bizonyos pozíció vagy beosztás esetén a gazdasági szféra minden területére jellemző.
– Többször éreztem úgy, hogy (sok más, ezen a pályán mozgó kollégájával ellentétben) kifejezetten hangsúlyozza: a bankárnak lenni nem valamilyen különleges foglalatosság.
– Úgy is érzem, hogy a bankár sem egy különleges „állatfajta”. Számomra óriási lecke volt, amikor személyi titkár voltan a tervhivatal elnöke mellett – akitől emberileg és szakmailag is sokat tanulhattam –, hogy még egy nagytekintélyű miniszternek is „43-as lábszaga” van. Bankárnak lenni is egy szakma. Ezt is lehet jól vagy rosszul csinálni, és ennek megfelelően többet vagy kevesebbet keresni. De igaz lehet ez például egy cukrászra is.
– Nem az a helyzet, hogy szerény vagy egyszerű ember benyomását szeretné kelteni?
– Nem találom magam sem túl szerénynek, sem különösképpen egyszerűnek. Szemléletemre a magyarázat talán gyermekkoromban keresendő. Nemcsak a szülői ház, hanem egy viszonylag hosszabb, svájci ismerősöknél töltött időszak is meghatározó élménnyel gazdagította egész életemet. Náluk ugyanis azt tapasztalhattam, hogy a gazdagság nem arra való, hogy kifelé mutogassák, mert a jólétet lehet teljesen bensőséges dologként is kezelni. Ebben persze nyilvánvalóan szerepet játszott a család protestáns etikája is.
Magánszféra
Második házasságában él, gyermektelen. Felesége is bankban dolgozik, de azt állítja, üzletről otthon nem sok szó esik, már csak a banktitok miatt sem. Hobbija az olvasás lenne, ha jutna ideje rá. Utazni is szeretne, de egyelőre ez sem alakult még a kívánalmai szerint. Szabadidejében képes kedvtelésként kezelni az egyébként munkaeszközként használt számítógépet, a világhálót. Vadászvizsgája van, de a vadakat csak megfigyelni szereti, meglőni nem.
