Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Kívülről kissé pikánsnak tűnik, hogy most annak a Postabanknak az elnöke, amelyet még a régi vezetőség alatt elsőként bírált igen keményen. Akkori írása azért keltett nagy feltűnést, mert a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatójaként általában óvakodott attól, hogy konkrét ügyekkel foglalkozzon. Miért tett kivételt a Postabankkal?
- A Postabank akkoriban elemző közgazdászként izgatta a fantáziámat. Abban az időben ugyanis az egyik legnagyobb kereskedelmi banknak számított, azonban a piacon már világosan látható volt, hogy rendkívül kockázatos növekedési politikát folytat. A magam kockázatkezelői szemüvegén keresztül nézve ezt meglehetősen veszélyesnek tartottam.
- Hogyan lett egyébként közgazdász egy ismert irodalomtörténész lányából?
- A közgazdaság-tudomány sokkal közelebb áll a bölcsészethez, mint azt sokan feltételezik. Mindkettő esetében fantáziára van szükség. Az még indokolt volt, amikor középiskolás koromban azt kérdezték, hogyan kerül az irodalomtörténész lánya matematika szakra. Akkor egyszerűen arról volt szó, hogy ha valakinek van valami érzéke a matematikához, akkor matek tagozaton sokkal kényelmesebb az élet. Úgyhogy életem nagy szerencséjének tartom, hogy „fazekasos” voltam. Legendás tanárunk, „Kavics”, Kővári Károly épp a napokban, március 11-én hunyt el. Fantasztikus egyéniség volt, nagyon-nagyon sokat köszönhetünk neki. A Fazekas matek tagozata után a közgazdaságtan éppen hogy visszakanyarodást jelentett az irodalmárok, tanárok, papok családi hagyományához.
- Az irodalmárok, tanárok, papok viszont nem éppen üzleti érzékükről híresek. A Bankárképző felső vezetőjének viszont kell hogy legyen köze az üzleti élethez, de ez végképp igaz a Postabank elnökére. Különösen azért, mert tudomásom szerint kifejezetten ön foglalkozik a bank privatizációjával. Kevés üzletibb feladat lehet, mint egy eladás.
- Kevés szakmaibb feladat lehet, mint egy kereskedelmi bankot felkészíteni a privatizációra. Amikor tavaly nyáron felkérést kaptam László Csaba pénzügyminisztertől az elnöki posztra, nem is tudtam ellenállni a csábításnak. A Magyar Hitel Bank igazgatósági tagjaként ugyan már volt szerencsém végigkísérni egy bankprivatizációt, azonban most merőben más a feladat, más a piaci helyzet, mint akkor. Jelenleg ugyanis a régió utolsó nagy piaci részesedése eladó, ennek megfelelő az érdeklődés is.
- Hogyan látja most belülről a Postabankot? Sikerült maradéktalanul leszámolni a múlt kísérteteivel?
- A mai Postabank általában mindenkinek kellemes meglepetést jelent, aki közelebb kerül hozzá - míg 1998 előtt az imázsával köszönő viszonyban sem volt a bank tényleges értéke, mára ez megfordult. A „rossz híre” sajnos még megvan, de az értéke sokkal nagyobb, mint azt sokan hiszik. A bank jövője biztató, mivel a lakossági piacon az elmúlt években megfigyelhető jelentős átrendeződés ellenére számos előnyt sikerült megtartania. Elsősorban a kiterjedt fiókhálózatra és a képzett munkatársi gárdára gondolok, ezek olyan értékek, amelyekre a majdani új tulajdonos is bizton építhet majd. Persze akad még néhány múltból örökölt csontváz, de ezeket már jól ismerjük, hiszen évek óta ott állnak a sarokban.
- Mikor jelenhet meg a bank értékesítési tendere, hogyan haladnak az előkészületek?
- A magánosítás technikai lebonyolítása a tulajdonos ÁPV Rt. feladata, nekünk az a dolgunk, hogy minél kívánatosabbá tegyük a „menyasszonyt”. Ennek érdekében a bank szervezetén belül privatizációs irodát hoztunk létre, amelynek fő célja, hogy tehermentesítse a banküzemet, ugyanakkor a lehető leghatékonyabb módon előkészítse a privatizációt a tulajdonos számára. Bár a tempó feszített, megítélésem szerint ősszel, de legkésőbb az év végéig tető alá lehet hozni a tranzakciót.
- Nem fordulhat elő, hogy a Postabank lelkes vevőjelöltjei a végén (mint arra tulajdonképpen már volt példa) rendre lemorzsolódnak? Ez persze nyilván nem független a bankért kért ártól sem, az árelképzelésekről megjelent találgatások mindenesetre igencsak szóródnak, 40 milliárd forinttól egészen a százmilliárd feletti összegekig.
- Nem szeretnék számháborúba kezdeni. Két évvel ezelőtt éppen a Nemzetközi Bankárképző Központ kapta a feladatot a Postabank átvilágítására és a nettó eszközérték meghatározására. A Posta könyveibe a bank akkor azon az áron került be, amit nettó eszközértékként megállapítottunk: 35 milliárd forinton. A bank üzleti értéke azonban ennél most mindenképpen magasabb. A vevőjelöltek szándékairól pedig nem tisztem nyilatkozni, ráadásul még csak a folyamat kezdeténél tartunk.
- Úgy látszik, már kialakult az a stratégia, amely a Postabankot a postahivatalokhoz fűzheti a jövőben. Melyek ennek a lényeges elemei és elképzelhető-e, hogy a koncepció időközben mégis megváltozik? Főként azért, mert a banki-postai együttműködés megítélése, annak formái a világban is szinte folyamatosan módosulnak.
- Tavaly decemberben tíz évre szóló stratégiai együttműködési szerződést kötöttünk a Magyar Postával. A kapcsolat korábban is élő volt közöttünk, azonban ezt 46 különféle megállapodás szabályozta, amelyek között sok esetben átfedés volt. A két vállalat tavaly ősszel megkezdte ezeknek a szerződéseknek az átfésülését, egyszerűsítését, hogy azok a privatizáció során a befektetők számára is világosak és áttekinthetőek legyenek. A munka végén a szerződések száma felére csökkent, ezeket egységes keretbe foglaltuk. Ennek értelmében közösen tervezzük meg, alakítjuk ki és vezetjük be a Posta hálózatában elérhető banki termékeket. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy Magyarországon az ügyfelek - főként vidéken - szívesen „bankolnak” a postán: a teljes banki betétállomány közel 40 százalékát a postai hálózaton keresztül helyezik el, és úgy tűnik, hogy bizonyos standardizált hiteltermékek is eladhatóak ezen a csatornán keresztül.
- A Postabank esetében egyértelmű, hogy mit kell eladni, a Bankárképző esetében - amely tudomásom szerint szintén nyereségérdekelt intézmény - első ránézésre sokkal nehezebb a helyzet. Egy ilyen sajátos vállalkozásnak melyek a termékei és miként tehetők vonzóvá a piac számára?
- Bevételeinknek ma már épphogy ötven százaléka származik oktatásból. A többi különféle úgynevezett „projekt” típusú bevétel. Egy ilyen „projektnek” persze lehet oktatás is a része, de nem az a meghatározó. Itt PHARE-programokról, az EU-csatlakozással kapcsolatban a regionális fejlesztéssel, különböző alapokkal kapcsolatos tanácsadásról van szó. Nagy bevételi kör még a banki tanácsadás és átvilágítás. Különféle szakértői munkákat végzünk, amelyek valamilyen módon a pénzügyi szektorhoz kapcsolódnak.
- A Bankárképző esetében miért választották már induláskor a részvénytársasági formát? Tudomásom szerint ugyanis az ilyen típusú intézmények nem gazdasági szervezetként jöttek létre, hanem inkább valamilyen érdek-képviseleti tevékenység keretén belül vagy ahhoz kapcsolódva.
- A bankárképzők akkoriban valóban a világon mindenütt a bankszövetségekhez tartoztak. Itt azonban az alapításkor még nem létezett bankszövetség. Így az alapítók 1988-ban „körbekalapozták” a bankokat, azok pedig összeadták a részvénytársaság alaptőkéjét. Így lett a Bankárképző részvénytársaság részben francia tulajdonú. A franciák később kiszálltak, de a nemzetközi jelző megmaradt. Bár azt a szerepet, amelyről eredetileg többen álmodoztunk, hogy ez lesz egész Kelet-Közép-Európa bankárképzője, nem sikerült elérni.
- Mi volt a kudarc oka?
- Nem nevezném kudarcnak. Három-négy éven belül minden ország létrehozott hasonló intézményt. Be kell látni: ebben a régióban ebből a régióból valót nem fogadnak el tanári szerepben. Ma szerencsére annyi eredményt felmutathatunk ezen a téren, hogy legalább jóban vagyunk egymással. Megszerveztük a kelet-európai bankárképzők első találkozóját, és abban is volt szerepünk a lengyelekkel és a csehekkel összefogva, hogy az Európai Bankárképzők Szövetsége (EBTN) - amely uniós intézmény - teljes jogú tagként befogadta a régiót. Most mindig adhat Kelet-Európa is egy alelnököt a társaságnak.
- Az uniós csatlakozás hogyan alakíthatja át ezt az intézményt?
- Mi abban bízunk, hogy stabil külföldi partnereink és az unió adta rugalmasabb együttműködési lehetőségek révén nem szűkül, hanem bővül a piacunk. A hazai megrendelők széles köre számára pedig talán már ma is mi vagyunk az az intézmény, amelyiknél az „sftp”-t (a strukturális alapok fogadására felkészítő tréningeket) és a kapcsolódó tanácsadást érdemes megrendelni.
- A Bankárképzőt mint kutatási intézményt is nyilvántartják.
- Valójában az igazi kutatói tevékenységtől igen messze vagyunk, de alkalmazott kutatásokban - mint például idén a Gazdasági Minisztérium által kiírt pályázatokon - szívesen és sikerrel veszünk részt.
- Többen is kényesek arra, hogy ők kutatók, és közzé is tesznek mindenfélét.
- Mi is közzéteszünk mindenfélét, de erre nem mondanám, hogy kutatás. Az, hogy megnézzük, mi történik a bankszektorban, nem kutatás. Az elemzés. Kutatóhely az, amelynek regisztrált és elismert kutatói teljesítménye van. Ha valahol rendszeresen elemzéseket végeznek megrendelésre vagy előrejelzéseket tesznek közzé - amelyek lehetnek nagyon jók is -, az elemzőhely. Ennek persze később lehetnek kutatási hozadékai is. De a kettő nem ugyanaz. A Közgazdaság-tudományi Intézeten kívül alig akad ma Magyarországon olyan közgazdasági elemző intézmény, amely a nemzetközi akadémiai hálózat részének mondhatná magát.
