Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Ön a legrégebben azonos helyen levő kereskedelmi banki felső vezető. A stabilitás híve, hűséges típus, vagy egyszerűen nem lett volna hová mennie?
- Ha valamit elkezdek, azt szeretem kitartóan továbbvinni. Ebben az értelemben én valóban a stabilitást részesítem előnyben. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy konfliktustűrő vagyok, az első puskalövésekre még nem szoktam elszaladni. Olyan sok puskalövés egyébként ez alatt a 14 év alatt nem is volt.
- A külföldi tulajdonban levő bankokban a magyar menedzsereknek alighanem leginkább éppen saját tulajdonosaiktól van félnivalójuk. Úgy tűnik azonban, hogy a Raiffeisen Bank ezen a téren a kivételek közé tartozik, az operatív vezetők között például egyetlen ausztriai delegált sem akad. Mi a titka?
- Ez a bank korábban konzorciális formában működött, ahol a jelenlegi tulajdonos csak a részvényesek egyike volt. Már induláskor kialakult tehát valamiféle önállóság. Az osztrák Raiffeisen-csoport pedig, amely fokozatosan szerezte meg nálunk a százszázalékos részesedést, hagyományai és szervezeti kultúrája okán - végül is egy szövetkezeti formációról van szó - igen tiszteli az autonómiát. Az erős centralizációra így nem is törekedtek. Erre persze valószínűleg azért sem volt késztetésük, mert a bank jól teljesített. Nem volt tehát ok arra, hogy megkérdőjelezzék a helyi menedzsment hozzáértését, elkötelezettségét. Az évek során pedig ez a folyamat nem gyengült, hanem erősödött.
- A Raiffeisen esetében tehát valószínűleg belátták azt, amit sok külföldi menedzser nem: másként kell játszani ezen a pályán…
- A korszerű bankrendszer Magyarországon történelmileg egyedi szituációban jött létre, nagyon fiatal és kialakulatlan. Ráadásul a terep amúgy is erősen sajátságos, gondoljunk csak az ország kultúrájára vagy a nyelvi nehézségekre. Mindezek következtében helyes az a megállapítás, hogy aki nem közeledett kellő alázattal ehhez a piachoz, nem akarta megérteni, elfogadni azokat a lehetőségeket, amelyet kínál, hanem megpróbálta a saját koncepcióit, prekoncepcióit ráerőltetni, az nem ritkán vérző fejjel távozott. Szerintem egyértelműen ez az alapvető kérdés és nem az, hogy a bankvezetők külföldiek vagy magyarok. A külföldi menedzserek is sikeresen alkalmazkodhatnak, legfeljebb számukra nehezebb ez a feladat.
- A már említettek mellett nem árt arról sem elfeledkezni, hogy a „túlélés” esélyét javítja, ha valaki nem keveredik a kormányzati csatározások terepére. A bankárok közül sokan - bevallottan, bevallatlanul - politikai játszmákat is folytatnak. Ön eddig valahogy mindig kimaradt ezekből az ügyekből. Ez tudatos döntés, vagy éppen annyira ügyes volt, hogy sohasem került reflektorfénybe?
- Nekem természetesen van markáns véleményem a világról, ami akár politikai jelzőkkel is illethető, de ezt sohasem tévesztettem össze a Raiffeisen Bank érdekeivel.
Ez kissé mulatságos, hiszen az osztrák anyavállalat politikai preferenciája Ausztriában egyértelmű. Feketék, Néppártiak, ha úgy tetszik, jobboldaliak. Ilyen rokonszenvekkel engem egészen biztosan nem lehetne megvádolni, de ezt a két dolgot itt Magyarországon sem a Raiffeisen-csoport, sem én nem tévesztettük össze. A bankcsoport tehát itt távol tartja magát a politikától és banki vezetőként magam is ezt teszem.
- Az előbbi kérdésemben, ha talán nem is hangsúlyoztam igazán, nem véletlenül szerepelt az eddig szócska. Most ugyanis a magas kamatszint és az erős forint mintha megingatta volna távolságtartását. Ezt a kérdést ugyanis a politika tárgykörébe sorolja szinte mindenki.
- Na nem. Ezt a jelzőt erre az ügyre én határozottan elutasítom. Az köztudott, hogy a Surányi-éra - az egyszerűség kedvéért nevezzük így - utolsó egy-két évében a bankszektor és a jegybank között igen éles nézetkülönbségek adódtak, az ellentétek egy részével pedig a nyilvánosság is megismerkedhetett. Bankszövetségi választott tisztségviselőként nekem akkoriban komoly vitáim voltak a jegybankkal és személy szerint annak elnökével is. Például a tartalékképzésről, a csúszó leértékelésről, forintsávról. Mindez azonban senkit sem befolyásolt a Bankszövetségben abban, hogy amikor a jegybank elnökének a függetlenségéről volt szó, akkor az érinthetetlenség mellett törjön lándzsát. Nekem történetesen most is van valamennyi fenntartásom a monetáris politikával kapcsolatban, de ha a kérdés úgy merülne fel, vajon ez egyet jelent a jegybankelnök személyének támadásával, akkor azt mondom, hogy nem. A jegybank független, a politikájával lehet vitatkozni, de el kell fogadni azt.
- Rossz nyelvek szerint a jegybanknak most sikerült tértől, időtől, sőt gazdasági folyamatoktól is függetlenné válnia.
- Senki nem tudhatja ma, hogy ez a monetáris politika a jövőben eredményt hoz-e. Minden egyes szituáció, gazdaságpolitikai helyzet egyszeri és megismételhetetlen. A dilemma valójában a nagyobb és a kisebb rossz között van, az ugyanis már egyértelműen látható, hogy jó lépés nincs. Nagyon zátonyos, sziklás vizeken hajózik a magyar gazdaság. Az alacsony kamat és a gyengébb forint (hiszen ez együtt jár) komolyan veszélyeztetheti a dezinfláció folytatását, tovább ronthatja a lakosság megtakarítási hajlandóságát. Ennek következtében pedig előidézheti mind a belső, mind a külső egyensúly romlását. A másik oldala a történetnek, hogy a nagyon magas kamatok kedvezőtlen világgazdasági környezetben, a hazai beruházások lassulása idején mélyülő recesszióba taszíthatják az országot. A cégek közül veszélybe a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari, gépipari kis- és középvállalatok kerülhetnek. Az ő gondjaiknak azonban lehet tovagyűrűző hatása a gazdaság egészére. Közben folyik a forintspekuláció, ömlik be a forró pénz, amely akár ki is tudja erőszakolni a sáveltolást. A kétféle út kilátásairól mindenkinek lehet véleménye - én például a jelenlegi helyzetnél kevésbé veszélyesnek látom, ha a forint kissé meggyengül -, autentikus azonban ebben a kérdésben csak a jegybank vagy a monetáris tanács lehet.
- A Raiffeisen Bankban már tapasztalják, hogy néhány ügyfél komoly gondokkal kénytelen szembenézni az erős forint (vagy akár a gyenge dollár) miatt?
- Természetesen. Az előbb említett ágazatokban, különösen a főként exportra termelő, illetve a multinacionális cégeknek beszállítók között.
- Ez törlesztéselmaradásban vagy hitelátütemezési kérésben is megnyilvánul?
- Sokféle jele van, köztük ezek is szerepelnek. A helyzet persze még nem katasztrofális, de az látszik, hogy ebben a szektorban az idei év látványosan rossz lesz. Jelentősen romlott a jövedelmezőség, sokan tartalékaikat élik fel.
- Mostani beszélgetésünk alapján is úgy vélem, de a híre is az, hogy leginkább a vállalati ügyletek érdeklik. Ön sokak szemében az elit bankár megtestesítője. Hosszú időn keresztül a Raiffeisen üzletpolitikája is ennek megfelelő volt, most viszont megindult a lakossági tömegbankká válás útján. Hogyan érzi magát a jelenlegi szerepben?
- Mi már legalább tíz éve kiléptünk a vállalati szférában elitnek nevezhető körből, és nyitottunk a közép-, sőt a kisvállalatok felé. A banknak igen erős pozíciói vannak például a mezőgazdasági gépfinanszírozásban, amelyet nem nevezhetünk exkluzív területnek. Sokaknak hitelezünk közraktárjegy fedezete mellett is. Az igaz, hogy a lakosság felé csak az elmúlt években fordultunk. Ez szükségszerű stratégiai váltás volt. Középtávon - Keynes óta tudjuk ugyanis, hogy hosszú távon mindannyian meghalunk - a jövő az univerzális bankoké. Univerzális bank viszont nincs lakossági tömegszolgáltatás nélkül. Ez nem jelenti azonban, hogy fel akarnánk adni azokat az igényeinket, amelyek a minőségre, az erős ügyfélközpontúságra, a rugalmas kiszolgálásra vonatkoznak. A váltás nekem semmilyen lelki traumát nem okozott, legfeljebb tudomásul veszem, hogy ennek a területnek én nem vagyok kifejezetten a szakértője. Nem is gondolom, hogy elvárás lenne velem szemben, hogy mindenhez értsek. Az azonban elvárás lehet, hogy olyan munkatársakat válasszak, akik a terület kiváló ismerői.
- Véleménye szerint időben váltottak?
- Üzleti vállalkozások sem tudják a saját árnyékukat átugrani. Nem lehet bizonyos dolgokat gyorsabban csinálni, csak ha a szakmai, szervezeti, kulturális, anyagi feltételek rendelkezésre állnak. Nem véletlenül állítottam fel ezt a sorrendet. Sokkal könnyebb ugyanis pénzt elkölteni vagy akár megszerezni, mint a megfelelő embereket, jogi és szervezeti megoldásokat kialakítani. Mi most hagyjuk lassan magunk mögött a zöldmezős szakasz összes kínját. Tény, hogy ezen a területen a bankok között kőkemény a verseny, de szerencsére bővülő piacon zajlik. A lakossági bankszolgáltatások iránt ugyanis ugrásszerűen nő a kereslet.
- A zöldmezős kifejezést említette, a Raiffeisen régebben felvásárlást is tervezett. Több pénzintézet egy csapásra megoldotta így hálózata bővítését, sőt még ügyfeleket is szerzett. Erről már teljesen letettek?
- Nem látok megfelelő akvizíciós célpontot. Az állam által áruba bocsátani tervezett pénzintézetek a mi stratégiánk szempontjából nem jelenthetnek valódi hozzáadott értéket. A felvásárlás a legköltségesebb, szakmailag a legnehezebb, a menedzsment idejét leginkább rabló ügylet. Ezt csak akkor szabad végrehajtani, ha számottevőek az előnyei. Más kérdés a fiókhálózat mérete. Pár évvel ezelőtt a szakma mintha kissé túlértékelte volna az alternatív értékesítési csatornák (telefon, számítógép) jelentőségét. Az alapvető értékesítési eszköz a bankfiók maradt. Éppen ezért ma már úgy gondolom, hogy a tulajdonos által is jóváhagyott 50-60 fiók helyett akár százra is szükségünk lehet majd a jövőben.
B. Varga Judit
