Persze mindennek megkérik az árát, 2500 dollár, vagyis bő 400 ezer forint a világ elismerten legjobb hitelkártyájának éves díja. Az American Express Centurion Card, avagy a Black Card már csak emiatt is igen keveseknek adatik meg, hiszen az éves díj mellett 800 ezer forint egyszeri összeget kell fizetni a banknak, de azt is vállalni kell, hogy évente legalább 40 milliót költ el róla a tulajdonosa. A Centurion Cardot 1999 októberében mutatták be, kezdetben - a legnevesebb termékekhez hasonlóan - csak meghívásos alapon lehetett bárki is tulajdonosa. Első körben egy igen szűk réteg - túlnyomórészt sztárok, ismert közéleti személyiségek és milliárdosok - büszkélkedhetett a fekete kártyával, amely az Egyesült Államokon kívül is viszonylag gyorsan elterjedt. Egy Centurion Card birtoklásához így nem feltétlenül kell a tengerentúlon élnünk, hiszen az a nyugat-európai országokban, Ázsiában és Oroszországban is kiváltható, jelenleg pedig megközelítőleg 17 ezer van belőlük forgalomban.
A titánból készült "plasztikra" tehát nem véletlenül tekint úgy az AmEx is, mint belépőre egy zártkörű klubba, amelyhez kiváltságok és más úton nemigen elérhető szolgáltatások is járnak. Számos utazási iroda biztosít exkluzív jogokat, a kártyabirtokos elsőbbséget élvez a repülőjegyek foglalásánál, szívesen látják őket a repülőterek VIP-klubjaiban és személyes tanácsadók várják őket az olyan üzletekben, mint az Escada, a Gucci vagy éppen a Neiman Marcus. A szállodaláncok - mint a Mandarin Oriental Hotel, a Ritz-Carlton vagy az Amanresorts - is számos különlegességet kínálnak csak nekik, de ők a diszkréció miatt eltekintenek a részletesebb tájékoztatástól. A legjobb, azaz a legtöbbet költő kártyatulajdonosokat egyébként maga az American Express is díjazza: tavaly karácsonyra például Canon márkájú digitális fényképezőképeket küldtek ki az ünnepek alkalmából, de többen kapták exkluzív üzletek ajándékutalványait is több százezer forint értékben. A klubhoz való tartozást erősíti, hogy a kártyabirtokosoknak 2004 óta egy név nélküli, máshonnan be nem szerezhető életmódmagazint is postáznak.
Az American Express mellett persze a többi nagy hitelkártya-kibocsátó sem pihen. A MasterCard például az idén február végén jelentette be a Sotheby's World Elite névre keresztelt hitelkártyáját, melyet az évi legalább 40 millió forintot keresők és több mint 330 milliós vagyonnal rendelkezők számára készítettek. A Centurion Cardhoz képest barátinak nevezhető, évi 65 ezer forintos kártyadíj mellé járó szolgáltatások/jogosultságok között olyanok is vannak, mint a repülőterek első osztályú váróiba való belépés, illetve márkás pezsgő kortyolgatása, továbbá a kártya tulajdonosa ingyen látogathat 30 amerikai múzeumot harmadmagával. A művészetet kedvelők mellett azonban az igazi újgazdagokra is gondoltak a MasterCardnál. A Dubai First Royale MasterCard névre keresztelt kártya már megjelenésével érzékelteti felsőbbrendűségét: az összesen 36 lépésben elkészülő tárgy fekete alapját arannyal szegélyezik, közepére pedig egy ékszerész helyez gyémántot. A csak Dubaiban elérhető kártyára meghívásos alapon tehetnek szert, tulajdonosaik pedig a hivatalos kommunikáció szerint az üzleti és a társadalmi élet nagyjai közül kerülnek ki. A Dubai First Royale MasterCardból évente mindössze néhány darab készül, a jövedelmi kritériumok és a kártyával járó költségek azonban nem publikusak.
