Vékony, de annál fontosabb az újgazdag és az elit között húzódó határvonal. Az elsősorban stílusban, ízlésben és viselkedésben tetten érhető különbségek mellett az igazi, sokadik generációs arisztokrata arról ismerhető meg, hogy tagja valamelyik neves zártkörű klubnak, amelybe az egyszeri halandó sosem nyerhet bebocsátást.
Az exkluzív klubokon belül is megkülönböztetnek altípusokat. A leggyakoribbnak a dining clubok számítanak, melyek tagjai a gasztronómiai élvezetekre helyezik a hangsúlyt. A neves golf- és jachtklubok szintén csak egy szűk körnek fenntartottak, a legjobb pedigrével azonban a klasszikus gentlemanklubok büszkélkedhetnek. Ezek gyökereit Nagy-Britanniában kell keresni, ahol is a kávéházak egyfajta továbbfejlesztéseként keletkeztek még a XVIII. században. Itt azt csinálták a férfiak, amihez a leginkább kedvük volt: ettek, kártyáztak, politizáltak, verseket olvastak fel vagy a legutóbbi sporteseményről értekeztek. Ezzel a klub egyfajta második otthon szerepét is betöltötte, hiszen ekkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy ide nők is betegyék a lábukat. A piaci igény hatására jelentek meg a felsőbb társadalmi rétegekre pozicionált klubok, melyek stílusukban először a hagyományos angol country házakra emlékeztettek, és gyorsan népszerűvé váltak a mindennapi gondok elől menekvő tehetősek körében.
A vidéki házak stílusából kilépve mára az angol klubok többsége specializálódott valamire, amivel meg kívánja különböztetni magát konkurenseitől, az alapvető nézőpont azonban nemigen változott. Jelenleg Londonban körülbelül félszáz ilyen klub található, s ma már szinte az összesben szívesen látják a hölgy vendégeket is. Egy-egy zártkörű klubba ugyanakkor nem könnyű bekerülni. Van, ahol igazolást kell hozni a felmenőkről, továbbá komoly hagyománya van az egyetemi kluboknak, de az egyes politikai törekvéseket magukénak vallók is alapítottak már ilyen intézményt. Groteszk érdekesség, hogy a Travellers Club (Utazók Klubja) tagja csak olyan lehet, aki Londontól egyenes vonalban mérve soha életében nem utazott 500 mérföldnél messzebbre. A trendek azonban egyre inkább a szabályok fellazulása felé mutatnak, a jellemzően igen magas tagdíj befizetésével ugyanis jószerével bárki bekerülhet, akinek nincs rossz híre, igaz, a legnevesebb zártkörű és korlátozott taglétszámú klubokba ma sem egyszerű bekerülni.
A klubok krémje ma már nem feltétlenül egy konkrét helyet jelent, sokkal inkább egy hálózatot, illetve lehetőséget olyan dolgokra, amit a köznép sosem engedhet meg magának. Egy elitklubhoz való tartozás még tagjai szerint sem nevezhető jó befektetésnek, presztízsértéke ugyanakkor vitán felül jelentős. Manapság a legjellemzőbb az exkluzív üdülési jog kiváltsága, amellyel a világ távoli (és földi jókban bővelkedő) szegleteibe vonulhat el a tag regenerálódni, anélkül, hogy nemkívánatos emberekkel kéne együtt lennie.
A világ egyik legdrágább klubja a Yellowstone Club, melybe a felvételkor befizetendő letét 4 millió dollártól indul, de akár 10-re is felmehet. A 60-100 ezer dolláros éves tagdíj ennek fényében smafu, melynek fejében a klubtagok - és kizárólag ők - használhatják a nemzeti park 56 négyzetkilométernyi területen fekvő sípályáját, melyet további bő 800 négyzetkilométer érintetlen erdő vesz körül. Az egyszeri befizetéssel amúgy több intézményben tulajdonjogot is vásárol a klubtag, igaz, a Yellowstone-ban ez pont nem igaz. Persze kedvezőbb árfekvésű klubokat is találni. A coloradói Emperior's Clubnak például már 700 ezer dollártól tagja lehet bárki, éves díja pedig 45 ezer dollár. A tagság itt is látványos kiváltságokkal jár: többek között a klub magánrepülő-flottájából, néhány tulajdonában lévő szigetből és a 30 méteres hosszt meghaladó luxusjachtjaiból válogathatnak kedvükre a szerencsések.
Az elitnek létrehozott és fenntartott klubok a luxusutazásokon kívül jószerével mindenben tagjaik kedvében kívánnak járni, ami a kikapcsolódást, illetve a szórakozást illeti. Az Abercrombie & Kent klubhálózat például segít nyaralót vásárolni, magánrepülőgépet intézni vagy éppen exkluzív szafarit szervez. Mindemellett természetesen a hálózat valamennyi tagjához korlátlan hozzáférést biztosít, így garantált a szórakozás a világ azon pontjain, ahol az Abercrombie & Kent klubbal rendelkezik. A klubtagok igényük szerint válogathatnak a luxushálózat jacht- és luxusautó-flottájából, valamint a legjobb golfklubokba való bejutást és a legmenőbb éttermekben az asztalszerzést is elintézik nekik.
Bármennyire drágának és néha feleslegesnek is tűnnek ezek a klubok, a kereslet irántuk világszerte egyre nő. A Ragatz Associates felmérése szerint amíg az elitklubok szektorának bevétele 2003-ban 130 millió dollár volt, addig 2004-re 450 millió dollárra emelkedett, ma pedig már milliárdos nagyságrendű. A kutatásból az is kiderül, kik is a tagok: túlnyomó többségük 35 és 60 év közötti férfi, de jellemzően az 50-esek dominálnak, akik évente legalább 400 ezer dollárt visznek haza, de inkább többet. Kiderül az is, hogy ezek a klubok ma már abszolút nemzetköziek: a már említett Yellowstone Club tagjai között éppúgy találni amerikait, mint angolt, olaszt, brazilt, mexikóit, argentint vagy éppen brazilt.
Az elitklubokhoz való csatlakozás mára jellemzően nem származáson, hanem a bankszámla milyenségén múlik. A klubtagok elégedettségét mutatja, hogy a sokszor emelkedő díj ellenére is kevesek lépnek ki. Hiába, a klubhoz való tartozás az elithez tartozás egyik ismérve.
Madarász János