Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Rövid kávé, hosszú kávé, tejes kávé, habos kávé, ír kávé, rumos kávé, nescafe, jeges kávé, koffeinmentes kávé... Gombóc Artúr nem ismert annyi fajta csokoládét, ahány fajta kávét fogyaszthat manapság az ember. A kávé mindenkinek mást jelent: van, aki nem kedveli, van, aki szereti, és van, aki függ tőle. Az azonban biztos: mindenki tudja, mi az, és senki sem közömbös iránta.
Nehéz is lenne, hiszen a kávé mindenhol utolér, ha akarjuk, ha nem: illata már kora reggel csábít a konyhából, munkába menet betérhetünk egy gyorsétterembe egy papírpoharas verzióért, aztán a reggeli meeting egyszerűen elképzelhetetlen kávé nélkül, délután pedig ki tudna ellenállni a büfében egy kis ébresztőnek? És ez így megy nap mint nap. Ezek után nem csoda, ha újra és újra heves vitákat vált ki, hogy egészséges-e a kávéfogyasztás, ha igen, milyen mértékben, ha nem, mennyit és mit is árthat nekünk. A mérleg nyelve egyszer erre billen, egyszer arra – a kis fekete ital pedig ezalatt csendben tovább aratja mérhetetlen mennyiségű babérját.
Egy igazi sikersztori
Állítólag már az ókorban ismerték a kávét: a nagy vadászatok előtti izgalmi állapot fokozásának céljából valószínűleg nyersen rágták a kávészemeket. A kávé igazi pályafutása 800 körül Afrikában kezdődött: az etióp felvidék, Kaffa régió lakói rájöttek arra, hogy a kávécserje bogyóinak élénkítő hatása annak magjából származik. Később a szomszédos Jemen gazdálkodó parasztjai voltak azok, akik először ültették el, majd hozták forgalomba a cserjék vöröses-sárgás bogyóit. 1400 körül ők kezdték el először pörköletlen, majd pörkölt kávészemekből megfőzni azt az italt, amit ma tipikus aromájú kávéként ismerünk. A Vörös-tengeren keresztül aztán a kávé Jemenből Mekkába, majd a zarándokokon keresztül Isztambulba is eljut. Az első európai kávéültetvény a hollandok érdeme a 17. századból. A fő termőterületek az egyenlítő körüli trópusi zónákban, az úgynevezett kávéövben találhatók. Brazília mint főtermelő ekkor szomszédjával, Kolumbiával nagyjából fele-fele arányban osztozkodik a nyerskávétermelésen. Közben Európában olyannyira népszerű lesz a kávé, hogy kialakul egy sajátos kávéházi kultúra, amely gyorsan terjed Velencében, Oxfordban, Londonban, Párizsban, Bécsben és Budapesten egyaránt. Mindeközben persze a kávé elkészítésének módja is fejlődött: 1855-ben a párizsi világkiállításon bemutatják az első presszókávéfőzőt, 1905-ben pedig Olaszország piacra dobja az első kereskedelmi forgalmazású eszpresszógépet. Ezek a szerkezetek a presszókávét a kávéból magas nyomáson készítik, ahol a kávéautomata 92–94 Celsius-fokos vizet présel át a kávéőrleményen. Így kerül a csészébe a krémes, sűrű ital és – szerencsés esetben – a tökéletes kávéaroma. Innentől kezdve a kávé a nagyközönségnek is elérhetővé válik. A presszókávét kedvelők rájöttek arra, hogy azt még jobban fel lehet dobni egy kis konyakkal vagy likőrrel. Ma már se szeri, se száma a különféle ízesített változatoknak, a legújabb trendek szerint például sziruppal vagy alkohollal különféle koktélokat készítenek kávéból.
Közben egyre igényesebbek vagyunk, és megtehetjük azt, hogy a minőségi kávékból választunk. A vendéglátósok külföldön már odáig is elmentek, hogy jobb helyeken kinevezték a kávészakértőket: ugyanúgy, ahogy a bor szakértője a sommelier, a kávénak is van tudósa, a barista. A kávé még a művészeket is megihlette: Magyarországon van olyan festőművész, aki olajvászon festményeinek térhatását kávészemekkel teszi még érzékletesebbé.
Csésze, félbarna
habbal, rendel!
Ha már a művészeknél tartunk, muszáj bekukkantanunk egy igazi kávéházba. Budapest a századfordulón mondhatni a kávézók fővárosa volt, és bár az ötvenes évek táján ez gyakorlatilag megszűnt, talán ma újra élik reneszánszukat a patinásabbnál patinásabb kávéházak. A budapesti kávéházak fénykorában egészen mást jelentett a kávézó az embereknek, mint ma: lehetett itt üzletet kötni, talán még munkát is találni, dolgozni (péládul írni) és híreket kapni, adni, ez volt a társasági – és persze az irodalmi – élet abszolút központja. A kávéházak szinte információs centrumokként működtek: a jobbakban a vendég több száz újság és folyóirat között válogathatott. Sok helyen külön lexikongyűjtemény és könyvtár állt a vendégkör szolgálatára. Egy nívósabb kávéházban szinte mindenről lehetett értesülést szerezni, a lóversenytippektől a legújabb színházi darab fogadtatásáig. A közéleti személyiségek is itt találkoztak a barátokkal és az ismerősökkel. Azért ne felejtsük el, hogy a kávé miatt is jártak az emberek kávéházba: akkor a kávét mindig frissen pörkölték. A jellegzetesen kellemes pörkölt illathoz még valami hozzátartozott, mégpedig a cigarettafüst. Ezáltal még a házastársak életére is hatással volt a kávéház: előfordult, hogy ha az asszony otthon nem szívelte a szivarfüstöt, inkább kávéházba küldte az urát. Nem mindenki örült azonban a férfiak ilyen irányú szórakozásának: volt, hogy nők protestáltak az ellen, hogy férjük a kávézóban szórja el a pénzt, és nem törődik velük. Ez pláne akkor érthető, ha tudjuk, hogy némelyik kávézó valósággal fellegvára volt a kártyásoknak. Egy 1907-es újságcikk írója szerint Magyarországon kenyérből nem fogyott annyi, mint kártyából. Emellett olyan szolidabb játékokat is űztek a vendégek, mint a sakk vagy a biliárd, ezért gyönyörű biliárdtermek is épültek ez idő tájt. Becsülték is a vendéget akkoriban: a kávéházba belépve az érkezőt kötelezően pincér fogadta, aki egy üres asztalhoz vezette. A törzsvendég privilégiuma a törzsasztal volt, amely a nap meghatározott időszakában csak az ő rendelkezésére állt. Hiába volt egy kávéházban akár 20-25 üres asztal, a pincérek nem voltak hajlandóak a „jobb helyeket” kiadni a véletlen betévedőknek. Igen sajátos miliő vette tehát körül történetünk sztárját, a kávét.
Imádjuk a koffeint!
A kávéfogyasztást úgyszólván minden betegséggel összefüggésbe hozták már, mégis fogyasztjuk, és nemcsak íze, hanem – és főleg – élénkítő hatása miatt. Mindenki tudja, hogy ezt koffeintartalmának köszönheti, de azt talán kevesen tudják, hogy koffein sok mindenben van: hatvannál is több növény tartalmazza ezt az anyagot, modern gyógyszereinkben pedig – például a fájdalomcsillapítókban – szinte mindig van koffein, mert jelentősen emeli a fájdalomcsillapító hatást. Vagy nézzük csak meg a ma oly divatos fogyasztótabletták dobozát: ezekben azért van koffein, mert serkenti az anyagcserét. Mindemellett jobban tudunk koncentrálni, aktívabbak leszünk kávéfogyasztás után. Ha azonban túl sok kávét ittunk, idegességet, fejfájást, fülzúgást tapasztalhatunk, ami persze nem kellemes, úgyhogy jobb, ha mértéket tartunk. Orvosok szerint napi három-négy csésze kávé koffeintartalma még nem árt meg, de azért szívbetegek, magas vérnyomásban szenvedők és várandós anyák jobb, ha lemondanak a fekete élvezetéről. Persze az sem mindegy, milyen típusú kávéból nyerjük napi élénkítőadagunkat: a legkevesebb koffein, 65 mg az instant kávéban van, egy „hosszú” kávé 100–150 mg-ot, míg a presszókávé akár 350 mg-ot is tartalmazhat. Összehasonlításként 10 dkg csokiban 80 mg, egy kis üveg kólában körülbelül 60 mg koffein van, míg egy csésze teában csupán 40.
A kávé a miénk
Ma az egész földön 15 milliárd kávécserje nő. Ha vadon nőnek, akár a 18 méteres magasságot is elérhetik, az ültetvényeken is majd 3 méteresek a cserjék. A kávénövényt 4 éven át nevelgetik és védik, mielőtt termőre fordulna ahhoz, hogy évente körülbelül fél kiló kávét lehessen – kézzel – leszüretelni róla. A kávécserje virágai csupán néhány órán át virágoznak, és jázmin illatuk van, viszont maga a cserje akár 25 évig is élhet. A természet egy ilyen különleges növénnyel ajándékozott meg tehát minket, amelyet elfogadtunk, amely hozzánk nőtt – hiába, szeretjük.
