A figyelmesség megtérül, így van ez az üzleti életben is. Az üzleti kultúra fejlődésével már nem kell meglepődni, ha partnerünktől udvarias gesztusként ajándékot kapunk, vagy ha egy cég a termékbemutatón az emblémájával ellátott promóciós tárggyal kedveskedik, és teszi emlékezetessé az eseményt ügyfelei számára. Ebben leghatékonyabbak azonban mindig a személyre szabott ajándékok. Ács Ilona, az ÁP Stúdió tulajdonosa és művészeti vezetője szerint amikor már a századik ugyanolyan, csupán felmatricázott, csupán cégjelzésében különböző tollat, táskát, pólót vagy netalán mappát kapjuk, akkor ezek a tárgyak rendszerint már nem jelentenek figyelmességet számunkra. Rendszerint a rokonságnál vagy ismerősnél, szomszédnál kötnek ki. A szándék tehát célt téveszt és nem szereztünk örömet. Egy kis odafigyeléssel azonban könnyen segíthetünk azon, hogy az ajándékozó cég neve ne egy tucattermékkel forrjon össze.
Az ÁP Stúdió azon felül, hogy ehhez az üzleti kommunikációhoz ajánl kis szériás vagy egyedi használati tárgyakat, kínál saját tervezésű egyedi kiegészítőket is. Laoni márkanév alatt forgalmaznak férfi és női táskákat, mappákat, apróárukat és öveket. Akárcsak a neves divatházaknál, itt is évente több kollekció készül. Vannak feltűnő, színes, egyedi darabok is a különlegeset kedvelőknek, akik az öltözködésükben is követik a legújabb trendeket. Az üzleti életben dolgozó nőknek és azoknak, akik a klasszikusabb forma-és színvilágú kiegészítőket szeretik, olyan kollekciók készülnek, amelyek akár több éven keresztül is hordhatóak, egy év múlva nem tűnnek divatjamúltaknak. Ehhez hozzájárul az is, hogy ezek a tárgyak átgondolt tervezői munka után nemcsak szépek, de praktikusak is, nagyon nemes, finom bőrökből, különleges kellékek felhasználásával készülnek alapos, precíz megmunkálással. Ács Ilona ezekbe a kollekciókba is becsempész azért mindig valami érdekes anyagkombinációt, részletmegoldást, amelyektől ezek is különlegessé válnak. Ezeknek a tárgyaknak stílusuk van, amelyek azon túl, hogy kiegészítőként alkalmazkodnak az öltözködés egészéhez, képesek mégis meghatározó alapdarabjaivá is válni.
