Érdekes megoldás, hogy a készüléket kikapcsolva csupán a telefon üzemmódból lépünk ki, a PDA funkciók egészen az akkumulátor eltávolításáig elérhetőek maradnak. Ideális megoldás, ahol telefont nem használhatunk, hiszen a többi funkciótól nem esünk el.
A Nokia 9500 kommunikátorral – hasonlóan a korábbi változatokhoz – most is zsebre tehetjük az üzleti életben a mindennapokhoz szükséges irodai alkalmazásokat, az elektronikus levelezést, a dokumentum- (szöveg vagy táblázat) kezelést, a prezentációkészítést. A mai kor divatjának hála ráadásul a szórakozásról sem kell lemondani, és nem utolsó sorban teljes értékű, elegánsan integrált antennával ellátott telefonként is megállja a helyét. A készülék képességeiről akkor nyerhetünk képet, ha kinyitjuk. A GSM telefon egyébként mind kialakításában, mind pedig menürendszerét illetően követi a nokiás hagyományokat, annyi a különbség, hogy a navigációban fontos szerepet játszik a középső joystick is. Utóbbi egyébként az átlagosnál jobb álló- és mozgóképek készítésére egyaránt alkalmas 2x digitális zoomos VGA kamera esetén az expozícióra is szolgál, ekkor a külső kijelző keresőként funkcionál, meglepően jó képfrissítéssel.
A Nokia 9500 igazi oroszlánkörmeit azonban kinyitott állapotban villantja elő. Ekkor ugyanis egy az íróasztalnál vagy menet közben is kitűnően kezelhető QWERTY billentyűzetet és 65 ezer színárnyalatot megjelenítő szinte bármely szögből jól látható 640x200 pixeles kijelzőt kapunk. A felépítésének köszönhetően a kommunikátor bármelyik kézzel kényelmesen használható, ráadásul elég erősnek és strapabírónak is tűnik. A készülék alján két gumicsík védi a műanyag borítást, és mivel a kamera lencséje süllyesztett, így nem sérül meg, ha az asztalon használjuk a készüléket. Az asztalon található mappák – ide egyébként mi is rakhatunk sajátot – és alkalmazások egyértelműek, aki már használt személyi számítógépet, az nem fog tanácstalanul állni a készülékkel a kezében. A navigálás és a különböző funkciók kiválasztása és használata a jobb oldali gombokkal vagy a tasztúrán található nyilakkal, enter gombbal vagy joystickkal történhet, de a használatot nagyban megkönnyíti a felső sorban található nyolc funkcióbillentyű is. Az utóbbi segítségével innen is lehet – köszönhetően a kihangosító funkciónak – telefonálni, könnyebb az sms írása, egyszerűen elérhető az internet vagy a telefonkönyv és a naptár. A készülék legnagyobb érdeme a PC szinkronizáció, amire szükség is lehet. Az előre telepített irodai alkalmazásoknak köszönhetően ugyanis a Word és az Excel alkalmazások gond nélkül készíthetőek és szerkeszthetőek a kommunikátorral is, különösen mivel a billentyűzet hosszabb távon is alkalmas adatbevitelre. A PowerPoint esetében viszont prezentáció készítésére inkább ne vállalkozzunk, viszont azok megtekintésére annál alkalmasabb a Nokia. Az adatokat a számítógép és a 9500 között ráadásul nemcsak kábelen, hanem Bluetoothon vagy infrán keresztül is tudjuk szinkronizálni.
Műszaki jellemzők
Méretek: 148x57x24 mm
Súly: 230 g
Külső kijelző: aktív mátrixos, 65 536 színárnyalatot megjelenítő, 128x128 képpontos
Belső kijelző: transzflektív LCD, 65 536 színárnyalatot megjelenítő, 640x200 képpontos
Csatlakozás: nagysebességű, rugalmas adatkapcsolat vezeték nélküli LAN hálózaton, GPRS-en, EGPRS-en (EDGE), Bluetooth, infra, USB 2
Fényképezőgép: 640x480 képpontos felbontás; kereső a külső borításon, digitális zoom, videoklipek rögzítése
Memóriafunkciók: 80 MB beépített memória, MMC memória-kártyahely
Üzleti alkalmazások: szövegszerkesztő, táblázat megnyitása és szerkesztése, prezentáció megnyitása és szerkesztése
Egyéb alkalmazások: számológép, hangrögzítő, zenelejátszó, internetböngészés
