A gazdasági válság hatására az álláskeresők kevesebb bérrel is beérik: amíg 2006 harmadik negyedévében az átlagos jövedelemelvárás 156 ezer forint volt, addig ez az érték 2007 negyedik negyedévében 174 ezer, 2008 utolsó negyedévében pedig 189 ezer forint volt, majd 2009-ben folyamatos csökkenés következett be, a harmadik negyedévben már csak 172 ezer forint volt - derül ki a Workania állásportálon megjelent több mint 30 ezer hirdetés összesítéséből. Eszerint a budapesti álláskeresők átlagos elvárása a legmagasabb, 200 ezer forint, ettől alig marad el Pest megye (198 ezer) és Komárom-Esztergom megye (195 ezer) adata. Az országos átlag felett van még Vas (182 ezer), Győr-Moson-Sopron (181 ezer) és Fejér (180 ezer). A sor másik végén Szabolcs-Szatmár-Bereg (157 ezer), Borsod-Abaúj-Zemplén (155 ezer) és Békés megye (150 ezer) található. Sokan bizonytalanságban vannak azzal kapcsolatban, hogy az általuk elképzelt fizetési igény alacsonynak vagy magasnak számít-e az adott munkahelyen. A Workania szerint ezt jelzi, hogy amíg az összes álláskereső háromnegyede jelölte meg fizetési igényének alsó és felső határát, addig ez az arány a pályakezdőknél csupán 63 százalék.
