A múlt héten magam is részese lehettem egy Duna-part mentén ringatózó hajón folyó pezsgő szakmai munkának. A Hill International szervezésében tartott Kincskereső nyílt tréningen vettem részt, és nagyon kellemes, messzemenően hasznos tapasztalatok birtokába jutottam.
A személyzeti szakértőknek szervezett kétnapos tréning a kompetenciaalapú keresés-kiválasztás-toborzás témája köré épült, aminek a jelentőségét mára már sok cég felismerte. A gyakorlat azt igazolja, hogy a hangsúly egyre inkább arra helyeződik át, hogy a munkaerő felvételekor minél nagyobb odafigyeléssel járjanak el a szakemberek, és ne akkor derüljön ki, hogy nem a megfelelő embert vette fel a vállalat, miután már nagy összegeket szánt a kiválasztására, betanítására, mert akkor kezdheti újra elölről az egészet. Erre utal a tréning elnevezése.
Miért érdemes tréningre menni, ha az embernek már esetleg négy-öt éves vagy akár még több tapasztalata van a területen? Erre nagyon sok válasz adható. Mindenkinek más és más adja a hozzáadott értéket. Az általam látogatott tréningen sokféle várakozással találkoztam. Volt, aki elméleti tudását szerette volna szélesíteni, mélyíteni, volt, aki a saját cégétől eltérő gyakorlatra volt inkább kíváncsi, új módszereket, szempontokat várt, egy kis frissülést a munkájában, valami pluszt, esetleg egyszerűen visszaigazolást saját maga számára. Ez mind-mind megvalósulhat egy ilyen jellegű képzésen. Továbbá nem elhanyagolandó, hogy az ember nagyon sokat tud okulni más tapasztalatából is.
A két nap menetrendjére hasonló felépítés volt jellemző: egy kis elméleti háttér, sok praktikus tanács, helyzetgyakorlatok, csoportos feladatok, megbeszélések. Mindkét nap végén értékeltük a minket ért hatásokat, benyomásokat, ismereteket, a trénerek is adtak visszajelzést arról, hogy ők milyennek tartották a csapatot, mi a véleményük a nap történéseiről. A rövid bemutatkozás, ismerkedés utáni előadást a trénerek igyekeztek gyakorlati példákkal megvilágítani. A továbbiakban 3-4 fős csoportokra osztva dolgoztunk. Lehetőségünk volt egy fiktív vállalat esettanulmányával kapcsolatban feladatokat megoldani, több szituációs játékban is kipróbálhattuk, milyen az interjúban a másik oldalon lenni, illetve, hogy milyen, amikor másik 15 szakmabeli figyel bennünket árgus szemekkel, és akar hibáinkból tanulni. Ezzel együtt minden gyakorlat jó hangulatban zajlott.
Sokat beszélgettünk a tréning programjában előrevetített témákkal kapcsolatban, még a szünetekben is. Mindenki megosztotta a társasággal a saját tapasztalatait, hogy hol, hogyan mennek a dolgok, ki milyen érdekességgel találkozott már munkavégzése során.
Erre a két napra rendkívül nyitott, érdeklődő, kommunikatív, hozzáértő társaság gyűlt össze, ami döntően maghatározta a tréning sikerét. Nagyon sok tanulságos példát hoztak mind a résztvevők, mind a trénerek. Nem volt tapasztalható lustaság vagy kedvetlenség.
Összességében tehát nagyon jól sikerült a tréning. Az utolsó értékelésen mindenki hangsúlyozta, mennyire jól érezte magát, megköszöntük egymásnak az aktív részvételt, amiből mindannyian csak tanulni tudtunk, és kiderült, hogy amit vártunk ettől a két naptól, azt maximálisan teljesítette, sőt. Ezek alapján csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ha lehetősége adódik, ne szalassza el, és vegyen részt aktívan ilyen jellegű képzésekben.
