A Kurátor-Felszámoló Kft. harmadszor hirdette meg a június óta felszámolási eljárás alatt álló Öko-Line Hungary Megújuló Energiaforrásokat Hasznosító Kft. vagyonát - tudta meg lapunk. A pályázatban megjelölt vagyoni kör a novemberben lezárult meghirdetéshez képest nem változott, az előző 2,08 milliárd forintos nettó irányár azonban 70 millióval, mintegy három százalékkal magasabb, 2,15 milliárd forint lett. Kizárólag egyben értékesítenék a biodízelgyártó nagyigmándi olajosmag-présüzemét a hozzá tartozó berendezésekkel és szemes- és olajtároló-technológiával, valamint a bábolnai észterezőüzemet és eszközeit. Ajánlatokat január 10-éig lehet benyújtani a felszámoló kecskeméti fióktelepén. Az előző pályázatra konkrét ajánlat nem érkezett, de a fokozott érdeklődés, illetve a zöld energia szabályozásában várható kedvező változások miatt megemeltük az irányárat - mondta lapunknak Katona József felszámolóbiztos. A kormány tervei között szerepel a bioüzemanyag-felhasználás növelése, elsőként a közösségi közlekedés energiahatékonyságának javításával. Az EU-ban közlekedési célokra mintegy 330 millió tonna olajegyenértékű energiát használnak fel évente, 2020-ra ennek 10 százalékát váltanák ki bioüzemanyaggal. Uniós direktíva alapján Magyarországon is 10 százalékra kell növelni a megújuló energia részarányát a közlekedésben felhasznált teljes energiafogyasztáson belül a következő tíz évben. Ez a cél a biokomponensek bekeverési arányának közel háromszoros emelését jelenti (Napi Gazdaság, 2010. december 14.).
A repcéből és napraforgóból biodízelt gyártó társaságot a Kész Kft., a Resonator Kft. és egy magánszemély alapította 2003-ban, jelenlegi tulajdonosa a Resonator és a ciprusi bejegyzésű Pinberry Holdings Ltd. Az Öko-Line 2003-ban vásárolta meg az 1994-ben épült nagyigmándi biodízelüzemet, amelyet az eredeti tervek szerint 5,5 milliárd forint beruházással először évi 25, majd 50 ezer tonna kapacitásra bővített volna. Végül csak az előbbi bővítés készült el, közel négymilliárd forintból alakították ki a 25 ezer tonnás kapacitáshoz szükséges technológiát, a présüzemet, illetve a logisztikai és tárolókapacitást. A cég bedőléséhez elsősorban az vezetett, hogy banki finanszírozás nélkül a tulajdonosoknak már nem volt lehetőségük forgóeszközök biztosítására (Napi Gazdaság, 2010. szeptember 30.). Tavaly év végén egy svájci cég vásárolta volna meg az Öko-Line-t, az új tulajdonos a kapacitás eredeti tervek szerinti bővítése mellett korszerű technológiát telepített volna az üzembe, mintegy 12 millió eurós beruházással. A befektető elállását követően azonban a felhalmozott adósságok és veszteség miatt felszámolás alá került a társaság. A cég hitelezői, a tulajdonosok, szállítók és az adóhatóság milliárdos nagyságrendben jelentettek be követelést a felszámolóhoz.
