Elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) annak a pályázónak a kérelmét, aki 4 forintos elírás miatt megtámadta a 86-os út felújítására benyújtott legjobb pályázat érvényességét - tájékoztatta az MTI-Ecót Nagy Gizella, a döntőbizottság elnökhelyettese. Az ajánlat érvényességét megtámadó pályázó kérelmében arra hivatkozott, hogy a nyertes 100 millió forinttal olcsóbb ajánlata a 4 forintos elírás miatt érvénytelen. A KD a kérelmet elutasította és a nyertes pályázó olcsóbb ajánlatát fogadták el.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) december elején közölte, hogy nem zárta ki a versenyből azt a céget, amelyik összeadási hibát követett el ajánlatában. A legjobb ajánlatot tevő pályázó felolvasólapján és az ajánlat 821. oldalán található levezetés végösszege között ugyanis egy kerekítési hiba miatt 4 forint különbség mutatkozott. Az ajánlatkérő NIF hiánypótlás keretében kérte a pályázót az ellentmondás feloldására, amit az meg is tett. Ezt az eljárást kifogásolta a KD-hez fordult másik ajánlattevő, a Magyar Aszfalt Kft.
Az eljárást így az olcsóbb árajánlatot tevő 86. Colas Konzorcium nyerte meg. A konzorcium vezető tagja a Colas Út Zrt., tagja a Colas Alterra Zrt.; a szerződéses összeg nettó 3457,9 millió forint - derül ki a NIF honlapjáról. A projekt keretében teljesen megújul a 86. számú főút 37 kilométeres, Zala megyei szakasza. A 11,5 tonnás tengelysúlyterhelésre történő megerősítést célzó munka során az út új burkolatot kap, több helyen szélesítik, a hidakat felújítják, a csomópontokat pedig átépítik. A 86-os Magyarország egyik legjobban leterhelt útja, jelentős a tranzitforgalom.
