BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A résztvevők is "utálják" a korrupciót

2009. november 4. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nemzetközi szervezetek által becsült 90 százalék kissé túlzónak bizonyult, de kutatásaink szerint is jelenleg a közbeszerzési eljárások többségét, kétharmadát-háromnegyedét befolyásolhatja a korrupció - közölte Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A GKI és a M.Á.S.T. Piac- és Közvélemény-kutató Kft. készítette el a Közbeszerzések Tanácsa (KT) első átfogó, a szakirodalom és publikációk áttanulmányozásával, 120 mélyinterjún és 900 fős szociológiai kutatáson alapuló tanulmányát a közbeszerzések területén tapasztalható korrupcióról. A teljes anyag később lesz elérhető a KT honlapján.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a korrupciót nem lehet precízen felmérni és értékelni (ezt jelzi a 66-75 százalékos adat a fertőzöttségre vonatkozóan), hiszen érzékeny területről van szó, a megkérdezettek is érezhetően "óvatosan" nyilatkoztak. Abban azonban egyetértés mutatkozik a publikációkat tekintve is, hogy a párt- és kampányfinanszírozás homályos jogszabályai világszerte és a magyar gazdaságban is fontos gyökerei a korrupciónak, és gátolják a politikai korrupció elleni védekezést is. A M.Á.S.T. 900 fős felmérésén a válaszadók 70 százaléka vélte úgy, hogy a közbeszerzési korrupció kezdeményezői a politikusok, 23 százalékuk a szakmai vezetőket, 7 százalékuk pedig az alkalmazottakat jelölte meg (ez egyben a politika és a politikusok negatív megítélését is tükrözi). A kutatók az üzleti korrupciót és következményeit próbálták felmérni.
A közbeszerzési korrupció hatására a válaszadók többsége szerint emelkednek a vállalási árak és gyengül a teljesítés minősége, továbbá nem érvényesül az ajánlattevők közötti verseny, és pótlólagos költségek is jelentkeznek - derül ki a GKI mélyinterjús kutatásából. Ha minden, közpénzből és támogatásból megvalósuló vásárlást közbeszerzés keretében bonyolítanának le, akkor 22-26 százalékkal több lenne a közbeszerzési eljárás hazánkban; a korrupció pedig - jelentős szórással - átlagosan 25 százalékkal emeli meg a vállalási árakat - állapítja meg a M.Á.S.T. felmérése. (Tavaly a KT összesítése szerint 3911 közbeszerzést bonyolítottak le 1418 milliárd forint értékben, ami az értékhatár alatti, egyszerű eljárásokkal együtt mintegy 1600 milliárd forintot tehet ki.) A korrupcióban részt vevők is "utálják" a korrupciót, mert nagyon rongálja a versenyt - vélik a kutatók.
A közbeszerzésekben ugyanakkor korrupció nélkül is kialakulhat részrehajlás, visszás helyzet, a betarthatatlan jogszabályok miatt - hangsúlyozza a GKI. Sok ilyen "kis" eset van, amikor például sürgősségre hivatkozva nem megfelelő eljárási formát választ az ajánlatkérő, vagy akkor, amikor egy új cég helyett a régi, jól bevált vállalkozóval kíván együttműködni. Ilyen esetekben azonban a nem szabályszerű eljárás sem árban, sem minőségben nem okoz veszteséget - véli a gazdaságkutató.
A kutatók a KT, az Országgyűlés, az ajánlatkérők és az ajánlattevők számára is javaslatokat fogalmaznak meg a korrupció visszaszorítása érdekében. A KT számára a szabályok további egyszerűsítését, még több útmutató, mintadokumentum kidolgozását és közzétételét honlapján, hogy ezzel is ösztönözze új szereplők belépését, a verseny növelését a közbeszerzési piacon. A parlament számára a korrupcióellenes stratégia négy-öt évente történő felülvizsgálatát, és azt, hogy ebben egyebek mellett jelölje ki az ilyen cselekmények visszaszorítása érdekében az igazságszolgáltatás fejlesztésének irányait. Betartható jogszabályok megalkotását is javasolják, amelyben az üzleti szféra nagy része is érdekelt lenne. Kívánatos lenne az eljárások különböző fórumokra bízása, a döntéshozók rendszeres rotációja, a szabálysértések szigorúbb szankcionálása. Az ajánlatkérők és ajánlattevők számára egyaránt ajánlják, hogy eljárásaik lebonyolítását "tiszta kezű" személyekre bízzák és építsék ki az eljárások monitoringrendszerét. Az ajánlatkérőknek javasolják, hogy a minősített ajánlattevőik számára tegyék lehetővé a kisebb adminisztrációval járó elektronikus közbeszerzést, és ha van rá mód, a kartellezés lehetőségét szűkítő elektronikus árlicit technikáját alkalmazzák.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet