A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. 2009-es btl (below the line, azaz a nem klasszikus tömegmédiumokat használó reklámok)-marketingstratégiájának kidolgozására és annak megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárását egyedüli pályázóként a Photel Kommunikációs Zrt. nyerte meg. A direkt marketinget, callcenter-üzemeltetést és rendezvényszervezést magában foglaló szerződés értéke nettó 230 millió forint. A Photel - honlapja szerint - a Teleperformance-csoport tagja, és olyan vállalatoktól rendelkezik referenciákkal, mint a British American Tobacco, a Pannon vagy a CIB Bank. A cég évek óta egyedüli indulóként nyeri meg az MFB megbízását. 2008-ig a btl-feladatokat a médiatervezéssel és felületvásárlással együtt, egy tender keretében írták ki, amelyen a Photel a MindShare Médiaügynökség Kft.-vel közösen indult, egyedüli jelentkezőként, a tavalyi szerződés értéke - az uniós TED-adatbázisban megjelent hirdetmény alapján - 417 millió, a tavalyelőtti pedig 420 millió forint volt. Az eddigi gyakorlattal azután szakított az MFB: a közbeszerzési tanácsadók javaslatára kettébontották a pályáztatást, elkerülendő a versenykorlátozás vádját. A médiavásárlásra kiírt pályázat nyertesével - - az ismét egyedüli pályázó MindShare-rel - egyébként május 3-án kötik meg az új szerződést, nettó 180 millió forint értékben. A nyertesekkel gyorsított tárgyalásos eljárás keretében állapodtak meg.
Az üzleti terv elkészítésére általában február végén kerül sor, ekkor dől el a médiatervezésre szánt keret nagysága is, és mivel az előző évi szerződés március 31-ével jár le, minél hamarabb ki kell írni a tendert, hogy ne legyen holtidő - tudta meg a Napi Őry Kovács Katalintól, az MFB kommunikációs igazgatójától. A tavalyi szerződés kerete ugyanis már február végére kimerült, így jelenleg sürgető a társaság számára, hogy meglegyen az új vállalkozó. A kommunikációs igazgató szerint - kiküszöbölendő a gyorsított eljárást - hatékonyabb lenne egy öt évre szóló szerződés.
A tavalyi btl-szerződéshez képest lényeges változás, hogy csökkent a felhasználható keret; ugyan 2008-ban szintén 220-230 millió forint állt rendelkezésre, csakhogy most a rendezvényszervezés is bekerült a feladatok közé, a keretössszeg 20-25 százalékával.
