Az Európai Bíróság (EB) a jövő kedden tárgyalja a Hochtief AG és a Linde-Kca-Dresden GmbH ügyét. A Fővárosi Ítélőtábla többek közt azt kérdezte a bíróságtól: a közösségi közbeszerzési jog megköveteli-e azt, hogy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás esetén a szerződések odaítélési szakaszában legalább három alkalmas jelentkező legyen továbbra is versenyben. Ezen eljárási fajta alapvetően két, egy részvételi és egy odaítélési szakaszból áll. A hirdetmény közzétételével megnyitott részvételi szakaszban az érdeklődő cégek benyújtják jelentkezésüket, és közülük az ajánlatkérő kiválasztja azokat, amelyeknek konkrét ajánlattételi felhívást tesz. Az ebben az ügyben felmerült kérdés tehát az, hogy az ajánlatkérő a közösségi közbeszerzési jog értelmében köteles-e legalább három jelentkezőnek ajánlattételi felhívást küldeni, illetve amennyiben nincs legalább három alkalmas jelentkező, úgy az ajánlatkérő köteles-e a közbeszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánítani. Az ítélőtábla még 2008 áprilisában fordult az EB-hez. Az alapeljárásban a két német cég a Közbeszerzési Döntőbizottságot perelte.
