Elindult a nagyrészt Ego márkájú szabadidős és sportruházati termékek, valamint kiegészítők nagykereskedelmével foglalkozó Ego Sport Hungária Kft. felszámolási eljárása. A felszámoló TM-Line Zrt. elsőként egy több mint húszezer darabos, ruhaneműkből és Ego Sport-termékekből álló, 90 millió forint nyilvántartási értéken szereplő csomagot hirdetett meg értékesítésre, amelynek nettó irányára 50 millió forint. Az ajánlattételi határidő február 23. A cégnek ezenkívül még egy ingatlana, egy gépjárműve, alapanyag-készletei és követelései vannak, ám az ezekből származó bevétel csak kis részét fedezi majd a félmilliárd forintot meghaladó tartozásának - tudta meg lapunk Kisvári Gabriella felszámolóbiztostól. A felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezők között szerepel az adóhatóság, több bank és a cég kereskedelmi partnerei, köztük a felszámolást kezdeményező Halász Divat (HD) Kft. Egy hatmilliós tartozás miatt 2007-ben kérelmezte cégünk a felszámolást, de akkor már három másik hitelező is megelőzött minket, köztük az APEH, ám ezeket a tartozásokat időközben rendezhette az Ego Sport, mert végül 2008 októberében a mi kérelmünket fogadta el a bíróság és rendelte el a felszámolást - mondta a Napinak Halász Ernő, az Ocean fürdőruhákat gyártó és forgalmazó HD ügyvezető igazgatója. Az Ego Sport addig törekedett adósságai kiegyenlítésére, a HD felé fennálló tartozásából is sikerült négymilliót rendeznie.
Az Ego Sport iratanyagát - köztük a társaság tevékenységzáró mérlegét - az ügyvezető többszöri határidő-módosítást követően január utolsó napjaiban adta át a felszámoló társaságnak, ennek vizsgálata jelenleg is folyik - tette hozzá Kisvári Gabriella. A vizsgálat eredményét a felszámoló az előreláthatóan márciusban tartandó hitelezői tájékoztatón ismerteti a hitelezőkkel.
Az Ego honlapja üzemel, azon az "elérhetőség" menüpont alá nemrég felkerült - az Ego Sporté helyett - az Amazon Sport Kft. címe és telefonszáma. Információink szerint az Ego márka forgalmazása az Amazon Sporthoz került, ám ennek részleteiről sem az Amazon Sport illetékese, sem Tóth Sándor, az Ego Sport vezető tisztségviselője nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Az Ego termékeket Tóth Sándor tájékoztatása szerint nem az Ego Sport gyártotta, csak forgalmazta (bár a cégbírósági adatok szerint a kft. főtevékenysége az "egyéb ruházat, kiegészítők gyártása"); információink szerint azok nagyrészt a Távol-Keleten készülnek. Az Ego honlapján a "cégtörténet" menüpont alatt még az Ego Sport adatai olvashatók, amelyből kiderül, hogy a kft. 1994-ben jött létre, "azzal a céllal, hogy természetes alapanyagokból készült divatos, színes, kényelmes viseletet biztosítson a fiataloknak szabadidejük eltöltéséhez". Továbbá az, hogy a márkát számos márkabolt - jelenleg két helyen, a Csepel Plazában és a soroksári Auchanban működik Ego sport üzlet -, valamint mintegy kétszáz (korábban háromszáz) kiskereskedő forgalmazza.
A cégbírósági adatok szerint a négymillió forint jegyzett tőkéjű Ego Sportot 1994-ben alapították, jelenlegi többségi tulajdonosa Tóth Sándor. A céggel szemben az APEH 2006-ban és 2008-ban végrehajtást kezdeményezett, valamint 2008 februárjában két alkalommal a Budai Központi Kerületi Bíróság - ez utóbbi végrehajtások még hatályban vannak. A kft. 2007-ben 944 millió forint nettó árbevételt ért el, ami 55 milliós csökkenés volt az előző évihez képest. Mérleg szerinti eredménye csaknem hétmillióra, míg kötelezettségállománya 783 millióra nőtt. A tavalyi évet - a felszámolás kezdetéig - már több mint 585 millió forintos mínusszal zárta - tájékoztatott a felszámolóbiztos. Felszámolási eljárása 2008. október 27-én indult.
Az Amazon Sportot 2008. december 2-án jegyezte be a cégbíróság 500 ezer forint törzstőkével. Főtevékenysége "ruházat, lábbeli nagykereskedelme", tulajdonosa a vele azonos, Budapest III. kerület, Lajos utcai székhellyel rendelkező Perzekutor-2000 Szolgáltató Kft. Az Amazon Sport egyik ügyvezetője Szerdahelyi Katalin, a Perzekutor társtulajdonosa, míg a másik Tóth Andrásné, akinek lakhelye megegyezik a cég székhelyeként feltüntetett Lajos utcai címmel - derül ki az online cégbírósági adatokból.
