Tavaly az utolsó negyedévben már érezhető volt a gazdasági-pénzügyi válság hatása a közbeszerzési eljárások értékének visszaesésében, valamint az első negyedév gyenge teljesítménye okozta azt, hogy 2008-ban 6,8 százalékkal, 1418 milliárd forintra csökkent az összérték az előző évihez képest - jelentette be Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsa (KT) elnöke. A közbeszerzések jelentősége idén éppen a válság hatásainak mérséklése érdekében növekedhet, hiszen az állami megrendelések munkát adhatnak a vállalkozásoknak, ezzel mérsékelve veszteségeiket. A közbeszerzések összértékét növelik a még nem összesített egyszerű eljárások is, így ezekkel együtt mintegy 1600 milliárd forintra becsülhető a tavalyi közbeszerzési fogalom. 2009 végére nem vár visszaesést a KT, mivel a csökkenő magyar források mellett az uniós támogatások felhasználása növekedni fog.
A legtöbb és a legnagyobb összértékben egyaránt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. írt ki közbeszerzéseket. Értékben 135 milliárd forinttal áll az első helyen, megelőzve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot (120 milliárd), valamint a MÁV Zrt.-t és intézményeit (116 milliárd). A beszerzések összege szerint a legnagyobb ajánlattevő (egyetlen eljárással) az M6 Tolna Konzorcium volt, amelynek a német Bilfinger Berger két cége, a francia Egis SA és az osztrák Porr AG a tagjai. A társaságok az M6-os autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti, 65 kilométeres szakaszának ppp-konstrukcióban történő építését és harmincéves üzemeltetését nyerték el 119,6 milliárd forintért. A második legtöbb megbízást elnyert vállalat 118,3 milliárd forinttal a Mol Nyrt., majd jócskán "leszakadva" következik 43,6 milliárd forinttal a Magyar Aszfalt Kft.
Tavaly megszűnt az építési beruházások dominanciája; míg korábban az eljárások több mint felét ezek megvalósítására írták ki az ajánlatkérők, addig 2008-ban részarányuk 34 százalékra csökkent. A szolgáltatások 28 százalékkal, az árubeszerzések pedig 27 százalékkal részesültek az összértékből.
Április elsejétől jelentősen megváltozik a közbeszerzési rendszer, az eddigi három eljárási rend helyett kettő, egy uniós és egy nemzeti rezsim lesz - hívta fel a figyelmet Berényi. A parlament december nyolcadikán szavazta meg a közbeszerzési törvény módosítását, amelynek célja elsősorban a közbeszerzések egyszerűsítése és átláthatóbbá tétele volt. A közösségi értékhatárt el nem érő közbeszerzésekre egy új, nemzeti szintű eljárást vezetnek be, amelynek neve egyszerű eljárás lesz. Ennek értékhatára megegyezik majd a korábbi egyszerű értékhatárral. Így árubeszerzésre és szolgáltatásmegrendelésre nyolcmillió, míg építési beruházás megvalósításánál tizenötmillió forintot elérő vagy meghaladó beszerzéseknél kell közbeszerzési eljárást lebonyolítaniuk az állami és uniós pénzeket költő ajánlatkérőknek. Az építési és szolgáltatási koncessziókra kiírt eljárásoknál ugyanakkor továbbra is 100 millió, illetve 25 millió forint lesz az értékhatár április elsejétől. Ehhez hasonlóan a közszolgáltatók nemzeti szintű beszerzéseinek értékhatárai sem módosulnak (árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetén 50 millió, építési beruházásnál pedig 100 millió forint).
