BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eladják az állami filmstúdiókat

2008. november 19. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három állami filmstúdió, a Budapest, a Hunnia és az Objektív eladására írt ki kétfordulós pályázatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. E stúdiók, valamint a Dialóg és az idén nyáron a Mozgókép-forgalmazási Zrt. és a Pannónia Filmgyártó és Forgalmazó Kft. egyesítésével létrejött Mokép-Pannónia értékesítése, illetve az ezekben gyártott, forgalmazott és a nemzeti filmvagyonba tartozó filmek jogainak kivonása évek óta elhúzódó folyamat. Ennek oka többek közt a szerzői jogok tisztázása vagy a társaságok és a vagyonkezelő szervezetek (korábban az ÁPV Zrt.) közötti vita volt. A stúdiók privatizálásának feltétele a filmjogok kivásárlása, ami a három, most meghirdetett stúdió esetében lezárult, ezek ellenértéke mintegy 450 millió forint - tudta meg lapunk Száraz Gábortól, az MNV kommunikációs irodavezetőjétől. Az állami stúdiókban 2004 végéig készült több száz film jogainak vagyonkezelője - a jogok kivásárlása után, ami a Mokép-filmek esetében is hamarosan megtörténik - a Magyar Nemzeti Filmarchívum lesz.
Az MNV a Budapest Filmstúdió Kft., a Hunnia Filmstúdió Kft. és az Objektív Filmstúdió Kft. százszázalékos üzletrészének értékesítésére írt ki pályázatokat, az ajánlattételi határidő december 19. Az elvárt minimálár a Budapest esetében 30 millió, az Objektívnél és a Hunniánál pedig 11-11 millió forint. A pályázat első fordulójában az ajánlattévőket alkalmasságuk, filmszakmai referenciáik, a magyar filmgyártás hagyományainak továbbvitelére, a társaságok működésének folyamatosságát biztosító üzleti elképzeléseire, a meglévő és a jövőben előállított filmek tekintetében a Filmarchívummal való együttműködésre és a minimálár megajánlására vonatkozó vállalásaik alapján értékelik. A pályázatok elbírálására kialakított pontrendszer a társaságok jelenlegi és korábbi munkavállalóit és alkotóit a szakmai referenciák értékelésekor külön is figyelembe veszi - tette hozzá Száraz Gábor. A második körbe jutó pályázók közül a legmagasabb vételárat ajánlót hirdetik ki győztesnek.
A Dialóg és a Mokép-Pannónia értékesítése 2009-ben várható; a pályázati feltételeket - a most meghirdetett stúdiókéhoz hasonlóan - a szakmai felügyeletet ellátó Oktatási és Kulturális Minisztériummal egyeztetve határozza majd meg az MNV.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet