A globális pénzpiaci válság hatásai már Magyarországon is kezdenek kibontakozni. Az építőiparban - mint az egyik legnagyobb beruházási igényű ágazatban - komoly problémát jelenthet a cégeknek, ha nem vagy nehezebben jutnak hitelhez vagy ha nem újítják meg hiteleiket - mondta Csorba Hajnalka, az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója. Tavaly a harmadik negyedévben összesen 65 ezer vállalkozás működött az építőiparban, 2008 harmadik negyedévében ez az arány 3 százalékkal növekedett. Meredeken emelkedett a végrehajtások száma az ágazatban, a trend azonban nem tér el a gazdaság egészétől. Az építőiparban az idei harmadik negyedévben 7789 vállalkozás ellen indult végrehajtás, ez 48 százalékkal több az előző évinél. A teljes gazdaságban ugyanekkor 49 százalék volt az emelkedés. A növekedés feltehetőleg nem a gazdaság állapotával, hanem az APEH növekvő aktivitásával van összefüggésben, hiszen a végrehajtások döntő többségét az adóhivatal kezdeményezi. A végelszámolások 8 százalékos (917 társaság), míg a felszámolások 10 százalékos (1972 társaság) növekedést mutatnak az építőiparban az idei harmadik negyedévben az előző évihez képest. A gazdaság egészében ugyanekkor 9 százalékkal nőtt a végelszámolások, 10 százalékkal pedig a felszámolások aránya.
