BUX 139906.50 0,59 %
OTP 45850 0,72 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem vezetett könyvelést a SIL Fürdőszoba

2007. június 6. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összesen tizenkilenc hitelezőnek 62 millió forinttal tartozik a tavaly szeptember óta felszámolás alatt lévő SIL Fürdőszoba Kft. – tudta meg lapunk Schuszter Jánostól, a Kelet-Holding Zrt. felszámolójától. A hitelezők között van az adóhatóság és több szállító is, akik az elmúlt években többször is kezdeményezték a felszámolási eljárás megindítását. A fürdőszobai termékek kereskedelmével foglalkozó, egykor szebb napokat látott társaság – jegyzett tőkéje a cégadatok szerint 230 millió forint – tulajdonosa a fantomtag-beszervezési botrányban elhíresült volt Vas megyei MSZP-elnök, Tóth Csaba (aki nemrég Zuglóban tűnt fel), valamint Sági László, aki a felszámolás kezdetéig ügyvezetője is volt a kft.-nek. A cégvezetők kicsit akadozva ugyan, de együttműködnek a felszámolási eljárásban a felszámolóbiztossal. A cégnek 2002 óta nem volt könyvelése, azt a felszámolás alatt utólag készíttették el a volt vezetők. A leadott irat- és könyvelési anyagban vannak hiányosságok; a tevékenységzáró ellenőrzéseket a hatóságok csak most fogják elkezdeni – tette hozzá Schuszter János.
A SIL Fürdőszoba vagyona szinte elhanyagolható, csupán három gépjárműből és zömmel a bemutató készletből áll, amelyek rossz hatékonysággal értékesíthetők. Ezek értéke néhány millió forint; már többször meghirdették őket, eredménytelenül. Az eddigi tapasztalatok szerint a hitelezők nem reménykedhetnek jelentős megtérülésben. A SIL Fürdőszoba egykor Budapesten és több vidéki helyszínen (Pécs, Kaposvár, Szeged, Debrecen, Sopron, Gyöngyös) is működtetett üzletet, ám ezek mind bérlemények voltak.
Semmilyen „érdemi” vagyonelemet nem találtak a felszámolók a SIL-cégcsoporthoz tartozó, szintén felszámolás alatt lévő SIL Enteriőr Kft.-ben és SIL Építő Kft.-ben. A budaörsi Megacityben még üzemel a bútor- és háztartásicikk-kereskedelemmel foglalkozó SIL Home Kft., amely egyébként cégjogilag elkülönül a többi társaságtól, nem tulajdonos benne sem Tóth, sem Sági. A nem túl friss készlettel rendelkező Home napjai is valószínűleg meg vannak számlálva, mivel ellene az APEH többször is végrehajtást kezdeményezett.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet