Az Országgyűlés Hivatala (OH) július 23-ig várja az ajánlatokat a Kossuth tér felszíni rendezésére. A nemrég kiírt tervpályázaton ötleteket várnak egy többfunkciós városi köztér-közpark megvalósítására, amely találkozó- és pihenőhely lehet, ugyanakkor átvezeti és összeköti a környező utcák gyalogos forgalmát. A tervezőknek a Parlament miatti biztonsági szempontok mellett még azt is figyelembe kell venniük, hogy valamikor egy mélygarázs és egy látogatóközpont lesz majd a Kossuth tér alatt (ami az V. kerület rendezési tervében szerepel), tehát úgy kell azt a parkrészt megtervezni, hogy annak megbontása és helyreállítása ne okozzon később aránytalanul nagy költséget. Hogy mikor várható a parkoló felszín alatti építése, azt Bakos Emil, az OH gazdasági főigazgatója nem tudta lapunknak megmondani, de a közpark átadását legkorábban 2008. nyár végére prognosztizálja. A tervpályázat eredményhirdetése augusztus közepén várható, majd ezt követően egy új pályázatot kell lebonyolítani az építészeti tervek elkészítésére (ezekre mintegy 40 millió forintot szánnak). Ezután indulhat az építési engedélyek beszerzése, majd várhatóan 2008 februárjában hirdethetik meg a közpark kivitelezésére szóló közbeszerzési eljárást. A megvalósítás költségét legfeljebb nettó egymilliárd forintra becsülik.
A tervezőknek felszíni parkolót is kell tervezniük oda, ahol most is parkolnak a Parlament mellett a képviselők és a hivatal munkatársai.
A Kossuth teret a fővárosi önkormányzat egy április 13-án kötött szerződés értelmében ötven évre használatba adta az OH-nak.
