Az államreform-bizottság (ÁB) – a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság közreműködésével – állami szervezetek átvilágítására és újraszervezésére keres lóhalálában jelentkezőket. A feladat része még az is, hogy a nyerteseknek az eredmények alapján szervezetfejlesztési javaslatokat kell kidolgozniuk és nyomon követni ezek megvalósítását. A feladat – három részteljesítésben – a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), valamint a rendőrség és határőrség szervezetének vizsgálata. A gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárásra május 16-áig lehet jelentkezni. A kiírás szerint a munkát június 18-án már el kell kezdeni és december 31-éig befejezni. Az EU-nak tavaly benyújtott konvergenciaprogramban a kormány vállalta a közszféra működési kiadásainak a GDP arányában történő jelentős csökkentését. Majd a kabinet decemberi kormányhatározata előírta, hogy szervezetfejlesztési szakértők bevonásával készüljön javaslat a nagy kiadási előirányzattal rendelkező központi költségvetési szervek belső szakmai folyamatainak – hatékony és eredményorientált – újraszervezésére. A tervek szerint a szakértők véleményével feltupírozott javaslatokat majd az ÁB – az érintett miniszterekkel közösen – terjeszti a kormány elé. Márpedig a kabinet döntéseinek be kell épülniük a 2008-as költségvetés tervezésébe – emiatt sürgős az átvilágítók mielőbbi kiválasztása és a gyorsított tárgyalásos eljárás lebonyolítása.
