BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb mélygarázs épülhet Győrben

2006. július 12. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A győri önkormányzat liciteljárás keretében kívánja értékesíteni azt a belvárosi területet, amelyen a város második, 120-130 gépkocsi elhelyezésére alkalmas mélygarázsa épülhet fel – tudta meg a NAPI Gazdaság. Az Árpád tömb irányárát 350 millió forintban határozták meg. A nyertes beruházónak el kell bontania a területen található romos épületeket, fel kell újítania a közműveket, és a rendezési terv szerint a felszínen egy játszóteret kell kialakítania. Emellett – a Bajcsy-Zsilinszky, az Aradi, valamint az Árpád út által határolt területen – két kisebb társasház is felépülhet. Az önkormányzat korábban azt tervezte, hogy a mélygarázst, a lakásokat, valamint üzleteket és irodákat is magában foglaló épületegyüttest a belvárosi tömbrehabilitáció keretében, saját erőből és a tulajdonában lévő Inszol Rt. közreműködésével valósítja meg. A kiviteli terveket már elkészíttették, azonban jelenleg a megvalósítást nem tudják finanszírozni, így befektetőt keresnek.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet