Első alkalommal, nettó 140 millió forint irányáron hirdette meg a felszámoló Ceres Kft. a 2005 decembere óta felszámolás alatt lévő, hévízi székhelyű Siltex Ruhaipari Kft. pápai ingatlanjait – tudta meg a NAPI Gazdaság Vass Magdolna felszámolótól, a Ceres ügyvezető igazgatójától. A több mint nyolcezer négyzetméteres ipari területet a két gyártócsarnokkal, irodaházzal, raktárakkal és kiszolgáló létesítményekkel egyben próbálják értékesíteni. A pályázatokat május végéig lehet a felszámolóhoz benyújtani.
Az egykor több mint 600 dolgozót foglalkoztató Siltexnek – a részben mind a mai napig vitatott dolgozói követelések nélkül – hivatalosan „mindössze” 45 millió forintnyi adóssága van, amelynek jelentős része köztartozás – mondta Vass Magdolna. Az egykori pápai Páva Ruhagyár telephelyén működő Siltex 2003 tavaszán került nehéz pénzügyi helyzetbe. Nem sokkal később tevékenységét beszüntette, üzemeinek egy részét bérbe adta az elsősorban megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató MMF Kft.-nek, amely a dolgozók egy részét is átvette. A varrónők egy része azonban nem kívánta elhagyni a Siltexet, ezért a munkaügyi bírósághoz fordultak. A pert ugyan megnyerték, de az elmaradt bérüket és a végkielégítést továbbra sem kapták meg, ezért felszámolást kezdeményeztek a Siltex ellen. Az ügy végül peren kívüli egyezséggel zárult. Ugyanakkor 2005 júliusában egy beszállító cég is felszámolást kezdeményezett a Siltex ellen, és időközben az MMF Kft.-vel szemben is felszámolási eljárás kezdődött. A bérleti szerződést felmondták, a dolgozókat elbocsátották. A Ceres jelenleg az MMF felszámolójával közösen próbál pontot tenni a meglehetősen szövevényes ügy végére. A Siltex állományában lévő dogozók várhatóan néhány héten belül a bérgarancia-alap segítségével juthatnak hozzá elmaradt követelésük egy részéhez – tette hozzá a felszámoló.
