A jelentős szállítói tartozások miatt felszámolási eljárás alá került a több évtizedes múltra visszatekintő, a legutóbb Leonell Textilipari Kft. néven működő győri könnyűipari társaság. Augusztus közepén újabb 200 dolgozónak mond fel a felszámoló LQD Kft. A termelés leállt, ennek jelentős részét Békés megyébe telepítette át a tulajdonos Csárda-Tex Kft. A cégnél mindössze 10-12, elsősorban adminisztratív teendőket ellátó dolgozó marad – mondta lapunknak Pogátsa Imre, a Leonell ügyvezetője.
Az évtizedeken át Győri Textilipari Vállalatként működő, több mint 3 ezer dolgozót foglalkoztató cég, egyre kisebb létszámmal a Rábatext-, majd a Graboplast-csoport tagjaként, Uniontext Kft. néven tevékenykedett. Az Uniontext 2003-as felszámolásakor a társaság gépeit és berendezéseit a csárdaszállási Csárda-Tex és az időközben Leonellre keresztelt cég menedzsmentje vásárolta meg. Az Uniontext félezer dolgozójából 300-at tovább foglalkoztattak. A termékeinek 40 százalékát külföldön értékesítő ágyneműgyártó Leonell kezdetben jól teljesített, 2003-at 30 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta, ellenben tavaly 1,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett már veszteséges volt. Az idén az első négy hónapban a társaság exportja a kínai és a közel-keleti konkurencia miatt 40 százalékkal esett. A cég tulajdonosai tavasszal 50 fővel csökkentették a létszámot; akkor csak a szövést tették át a Békés megyei Csárdaszálláson lévő, mintegy 80 dolgozót foglalkoztató üzembe, míg a kikészítés, a konfekcionálás és a kereskedelmi tevékenység a korszerűbb gépekkel rendelkező győri üzemben maradt. A nyár elején azonban újabb 100 fős leépítéssel sem lehetett a Leonellt jelenlegi formájában megmenteni.
