Minden idők legnépesebb divathete kezdődött meg tegnap New Yorkban: az IMG Fashion szervezésében évente kétszer lebonyolított eseménysorozatra ezúttal már 325 tervező jelentkezett be, hogy bemutassa 2011-es tavaszi-nyári modelljeit (közülük 95-en a Mercedes-Benz Fashion Week égisze alatt vonulnak majd fel, ez hússzal több a tavalyinál). A mostani divathét eleve kiemelkedik az elmúlt tizenhét év átlagából, hiszen új helyre kerül: a New York városával kötött szerződés értelmében idéntől öt évig a Lincoln Center ad otthont a bemutatóknak az 1993 óta megszokott Bryant Park helyett. Az új helyszín 30 százalékkal nagyobb a korábbinál, így az IMG közlése szerint például elkerülhetőek lesznek a bejáratnál rendre kialakuló tumultusok.
Kifejezetten tülekedésben reménykednek viszont a ma esti rendezvénysorozat szervezői: a tavalyi premier után idén is lesz Fashion's Night Out, azaz "divatéjszaka", amikor este 11-ig várják a vevőket, illetve a nézelődőket. A Vogue főszerkesztője, Anna Wintour - a divatipar koronázatlan királynője - ötletéből született kezdeményezéshez tavaly 800 üzlet csatlakozott, a puszta nyitva tartáson kívül számtalan szolgáltatással, média- és divatcelebek felvonultatásával. A közvetlen eladások nem hoztak átütő sikert, de a nagy reklámértékű részvétel mégis megtérülhetett, hiszen idén már mintegy 1100 üzletben lehet majd éjszakázni.
Nem jár rosszul a város egésze sem: ez az egy divathét egymaga több mint 385 millió dollárral járul hozzá New York gazdaságához - közölte sajtótájékoztatóján a város polgármestere, Michael Bloomberg. A rendezvényekre több mint 115 ezer látogatót várnak, ők közvetlenül mintegy 233 millió dollárt költenek majd a városban. New York kétszer annyi divatháznak ad otthont, mint a világ bármelyik másik városa - tette hozzá Bloomberg -, a divatipar és -kereskedelem mintegy 175 ezer embernek ad munkát és évente 10 milliárd dollárt termel ki. A New Yorkba érkező turisták fele állítja, hogy ott-tartózkodása alatt egyik elsődleges tevékenysége lesz a shoppingolás - idézte a város marketing- és idegenforgalmi szervezete, a NYC&Co. felmérését a polgármester tulajdonában levő és nevét viselő Bloomberg hírügynökség.
