BUX 139803.72 0,52 %
OTP 45830 0,68 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tartja az első helyet a McCafé

2010. augusztus 26. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Változatlanul uralja a kávézók piacát a McCafé, noha a verseny idehaza is erősödik: idén az első félévben mintegy másfél millió vendég látogatta meg a legnagyobb magyarországi kávézólánc 34 egységének valamelyikét, az összforgalom 472 millió forint volt, bő 6,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (Tavaly a 15 százalékos növekedés több mint 890 millió forintot hozott, 2,9 millió vendéggel.) A kedvencek nem változtak: továbbra is az eszpresszó, a cappuccino és a tejes kávé fogy a legjobban - mindent összevéve tavaly 1,3 millió adag kávét szolgáltak fel a hálózat egységeiben, idén pedig az első félévben 640 ezer adag fogyott el.
Az első hazai McCafé 2003-ban nyílt meg a Régiposta utcai McDonald's étteremben, a világon hatodikként, Közép-Európában pedig elsőként. Tavaly három vidéki egységgel bővült a hálózat, idén pedig a megújult bábolnai étterem egészült ki McCaféval - a hazai kávézóláncok közül a McCafé egyedülálló abból a szempontból, hogy vidéken is számos egységgel, szám szerint 13-mal rendelkezik.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet