BUX 139912.46 0,6 %
OTP 45840 0,7 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Riválist kap az Empire State Building

2010. augusztus 26. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelentősen megváltozhat New York látképe, miután a városi tanács a héten csaknem egyhangúan jóváhagyta egy új felhőkarcoló építését, nem messze az összképet 1931 óta meghatározó történelmi konkurenstől. A 67 emeletes 15 Penn Plaza nevű épület alig 18 méterrel lesz alacsonyabb a tőle két sarokra levő Empire State Buildingnél, sőt a tetejére kerülő 62 méteres antennát is beszámítva bőven lehagyja, hiszen annak csúcsa 443 méter magasan lesz. Az Empire State Building 1970-ig, a World Trade Center felépítéséig New York legmagasabb épülete volt, majd az ikertornyok 2001. szeptemberi lerombolása után ismét az lett; ezt a címet mindenképp elvesztette volna az új WTC megépülte után.

Az Empire State Building egyik tulajdonosi csoportja, a Malkin Holdings nem is annyira a magassági verseny miatt tiltakozott az új toronyház ellen, hanem azért, mert úgy vélik, túl közel lesz hozzájuk a méretben és dizájnban is hasonló 15 Penn Plaza. Attól azonban nem kell tartaniuk, hogy az új felhőkarcoló már holnap háttérbe szoríthatja őket, hiszen mint a Guardian beszámolt róla, a beruházást elindító Vornado Realty Trust csak akkor kezdi meg a munkálatokat, amikor már megtaláltak legalább egy kiemelt bérlőt. A 15 Penn Plaza fejlesztői bíznak abban, hogy ez mielőbb sikerül; a projekt fejlesztéséért felelős David Greenbaum a városi tanács előtt mindenesetre azzal érvelt, hogy azért is kell ilyen magasra törniük, mert a bérlőként szóba jöhető pénzügyi cégeknek nagy, egybefüggő terekre van szükségük, amellett hogy a "zöld iroda"-igények kielégítése is helyigényes dolog.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet