Csernus Tibor képeiből a KOGART Ház rendezte 2006-ban a legutóbbi és legteljesebb budapesti bemutatót, a ház nevében Kovács Gábor akkor felajánlotta egy műterem létesítését a párizsi magyar festőművész számára, de Csernus 2007-ben elhunyt; fél évszázados életművéből a nyáron került végleg haza mintegy hatvan festmény, közel háromszáz akvarell, pasztell és szénrajz, illetve hatszáz könyvillusztráció. A megvásárolt hagyaték gondozására kutatószoba biztosításával 15 millió forintot különített el a KOGART alapítvány, további 5 millióból pedig a napokban megnyitották Csernus emlékműtermét. A Montmartre művésznegyedének világhírű Bateau Lavoir házából hazahozott műterem teljes eredeti berendezése helyet kapott az Andrássy út 108. alatt, a bútoroktól a festőállványon át az ecsetekig, Csernus saját készítésű repülő- és hajómodelljeitől a használati és dísztárgyakon át felesége, Sylvester Katalin színezett gipszszobraiig. Az enteriőrrel egy időben nyílt meg az Andrássy út 112. alatt alatt a KOGART Házban az év végéig nyitva tartó Csernus-tárlat is, javarészt a hazai közönség által eddig még sohasem látott negyven alkotásból. Kölcsönzőjük az erdélyi születésű, Párizsban letelepedett ügyvéd és műgyűjtő, Hubertus V. Sulkowski, aki hosszú évtizedeken át támogatta a művészházaspárt, ezalatt közel harminc muzeális nívójú főmű került birtokába.
