BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Erdész: Bauhaus-tárlat értékesítéssel

2009. szeptember 17. csütörtök, 23:00

Idén ünneplik a Bauhaus-iskola alapításának 90. évfordulóját szerte a világon - Szentendrén Erdész László galériája ez alkalomból főleg a magyar Bauhaus-tagokra irányítja a figyelmet szeptember 30-ig nyitva tartó eladásos tárlatán.
Tavaly a Christie's 120 ezer fontért értékesítette a híres Kästner-mappa egyik számozott és szignált darabját Moholy-Nagy László Konstruktion című 1923-as grafikai sorozatával, amelyből a náci könyvégetések és a második világháború miatt kevés maradt az utókorra. Most az album hat fekete-fehér eredeti lapját együtt negyvenmillió forintért kínálja a galériás. Molnár Farkas hagyatékából származik a művészkollégáival, Johan Hugóval és Stefán Henrikkel összeállított 1921-es Itália-albumból a Firenze című litográfiai lap mellett ennek festmény változata is, amelyet ugyancsak negyvenmillióért lehet megszerezni. Az átlag árszint azonban nem ez: Pap Gyula krómacélból és üvegből kombinált állólámpája 350 ezer forint, míg a Bauhaus-béli kollégáiról egy Földközi-tengeri hajózáson készült fekete-fehér felvételeit 150 ezer forint körüli árakon adják.
Több Moholy-Nagy-fotó hatvanas évekbeli levonata is megvásárolható, köztük van például az 1931-es Pozitív akt, illetve párja, a Negatív akt, mindkettőért 250 ezret kérnek. A Breuer Marcell által 1927-ben tervezett, krómacél vázra szerelt bőr klubfotelt a művészettörténet Vaszilij-karosszék néven tartja nyilván, Kandinszkij keresztneve alapján - Breuer az orosz festő feleségének tervezte -, ennek egy példánya most 60 ezer forintért vehető meg. Molnár Farkas hagyatékából ritkaságnak számító Bauhaus-kiadványok is előkerültek, ezeket 1400-10 ezer euró közti összegekért árulják most Szentendrén. Ezek a forint-, illetve euróárak megfelelnek a nemzetközi gyakorlatnak - mondta el lapunknak Erdész László -, a galéria visszatérő külföldi ügyfeleinek, illetve magyar törzsközönségének sem jelentenek újdonságot.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet