Mozart szülővárosában az őszi ünnepi játékok idején korábban SWFAF (Salzburg World Fine Art Fair) néven rendeztek nemzetközi régiségvásárt az egykori hercegérseki palotában. Noha a szervezők még legutóbb is úgy nyilatkoztak, hogy a Salza partján "a pénz az utcán hever", a gazdasági válság mégis begyűrűzhetett, mert végül lemondták az idei folytatást, jelentős szponzorok elmaradására, valamint a helyi hatóságok árképzési és bérbeadási rugalmatlanságára hivatkozva. Beugrott viszont a bécsi Art-Port, amely eddig a főváros múzeumi negyedében rendezett vásáraival szerzett tapasztalatokat. Most Art Salzburg - IFAF (International Fine Art Fair) néven, augusztus 15-23. között változatlan helyszínen, de más súlypontokkal tart nemzetközi mustrát. A két tucat élvonalbeli galériás kínálatában egyenlő arányban kerül az érdeklődők elé régiség és kortárs alkotás, emellett lesz egy mesterművek részleg, ahol a műkereskedők csak egy-egy kiemelkedő alkotást mutatnak be a potenciális vásárlóknak.
