A kőszínházak zárásával e héten kezdődik a Budapesti Nyári Fesztivál, amely csaknem három hónapon keresztül, hét helyszínen több mint száz programmal várja a fővárosiakat és az idelátogató turistákat. Első alkalommal valósult meg széles körű összefogással a rendezvénysorozat, amely kiemelkedő promóció Budapest számára, különösen akkor, amikor a gazdasági válság negatív hatása miatt komoly harc folyik a kül- és belföldi turistákért - mondta a fesztiválnyitó tájékoztatón Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezetője. A fesztivál idén a BTH, az elsősorban a városmajori és a margitszigeti szabadtéri színpadok előadásait szervező Szabadtér Színház Kht., a BudaFest Nyári Zenei Fesztivált koordináló V.I.P. Arts Management Kft., a vajdahunyadvári koncerteket szervező Musica Hermina Alapítvány és a zenés esteket rendező Fővárosi Állat- és Növénykert összefogásával jött létre. Az előadásokra a margitszigeti Danubius és a Ramada Budapest hotelek kedvezményes programcsomagokat is kínálnak a turistáknak.
Augusztus végéig szinte minden napra szerettünk volna programot kínálni, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nagyszabású musicalekkel és koncertekkel, míg a Városmajorban az idei évadban bemutatott, népszínházi jellegű zenés és prózai előadásokkal várjuk a látogatókat - mondta Bán Teodóra, a Szabadtér Színház ügyvezetője. A Margitszigeten látható lesz a szabadtéren húsz éve nem játszott Aida, itt koncertezik többek közt Gianni Morandi és Fenyő Miklós, a számos előadóval felálló Freddie Mercury emlékkoncerten pedig most először csendülnek majd fel magyarul az ismert Queen-dalok. A városmajori park színpadán a József Attila Színház komédiái mellett előadják Molnár Ferenc Liliomját és a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Dekameronját is.
Július elsejétől indul a fővárosi állatkert szerda esti koncertsorozata, mások mellett a Benkó Dixieland Band, Palya Bea, a Kaláka együttes és a Budapest Klezmer Band szereplésével - közölte Persányi Miklós főigazgató, aki felelevenítette, hogy az állatkert már a tizenkilencedik század végén rendezett zenei programokat és a Magyar Rádió is innét sugározta az első koncertjét (amint azt az LGT meg is énekelte). A koncertnapokon este héttől nyitják az állatkert kapuit, ekkor a Pálmaház és környéke, a kávézó és étterem is várja a vendégeket.
A BudaFest idén tizenöt programot - opera- és operettelőadásokat, klezmer koncerteket, cigányprímás és folklór esteket - rendez a nyári zenehallgatásra vágyóknak a Magyar Állami Operaházban, a Hilton Dominikánus Udvarán és a Szent István téren.
