A Londonban élő és alkotó fiatal Bolygó Bálint szólóshow-jával szerepelt a budapesti Ráday Galéria május 7-10. között a bécsi Viennafairen és bár először vettek részt a kortárs művészeti vásáron, bátorságukat máris siker koronázta. Faur Zsófi választása szerencsésnek bizonyult, mert a nemzetközi mezőnyben feltűnést keltett a Nyom című bonyolult szerkezet, amely egy körben forgó gipszfejet azonos sebességgel mozgó tárcsára rajzol. Sokan naponta kétszer is eljöttek megnézni, hol tart a mechanikus "alkotómunka", egy neves osztrák műgyűjtő pedig két képet is megvásárolt a brit-magyar művésztől. A Die Presse a megnyitó napján egyedüliként emelte ki vásári panorámájában a hat jelen lévő magyar közül ezt a műkereskedést a kinetikus installáció miatt.
A két évtizede párhuzamosan bécsi és pesti kiállítóhelyet is működtető Knoll Galéria tulajdonosa, Hans Knoll sem panaszkodhatott: mint lapunknak elmondta, mind a négy Bécsbe kivitt Birkás Ákos-festmény gazdára talált. Nemes Csaba is Knoll állandó művészeinek köréhez tartozik. Tőle a Mindennap 56 elnevezésű ismert sorozat darabjait, valamint a Rendőrnyomozók, illetve a Zászló a magasban című kompozícióit állították ki, továbbá az Apja neve: Nemes Csaba ciklus legfrissebb képeit. A vásárzárás után jó néhány Nemes-festmény is osztrák vagy német magángyűjteményekbe került, a művészről és alkotásairól pedig az osztrák ORF csatorna stábja forgatott riportot.
