Holnap délután kettőtől este tízig ismét Falk Art Forummá alakul át a budapesti Falk Miksa utca, illetve a környező utcák alkotta művészeti-műkereskedelmi negyed: a 2006 szeptembere óta élő szokás szerint a Kossuth Lajos tértől a Szent István körútig kitelepülnek az utcára a régiségkereskedők és a galériák, a hagyományoknak megfelelően idén is ismert képzőművész által festett padok várják majd a közönséget
A programok között lesznek koncertek - Vili és a Verebektől a Muzsikás együttes zenészeiig -, a kiállítást megnyitó Sajdik Ferenc illusztrációiból, melyeket A helység kalapácsához készített (a Petőfi-művet elő is adják a délután folyamán), de tartanak kardvívás-bemutatót is, a fegyverekre szakosodott Moró Antiknál pedig magángyűjteményekben lévő lovagi kardokat állítanak ki.
A retrodivat jegyében az egyik műkereskedés szocreál kiállítással rukkol elő, de nem maradnak el a kortársak sem, a streetart festőktől a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjaiig. Különleges alkalom kínálkozik a szőnyegvásárlásra is, hiszen az erre a szegmensre szakosodott Dénes Galéria szabadtéri szőnyegvásárt tart.
