BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megduplázták az alapítók a Bolyai-díjat

2009. április 9. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzeti Színházban adja át Sólyom László köztársasági elnök május 24-én az idei Bolyai-díjat, a magyar tudomány legmagasabb értékű elismerését, a díjátadó ünnepség megrendezését a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal is támogatja. Az alapítók a díjjal járó, pénzben kifejezett adómentes elismerést az idén 50 ezerről 100 ezer euróra emelték.
A Bolyai-díj Alapítványt 1998 májusában magánvagyonukból hozták létre neves magyar üzletemberek: Karsai Béla, a Karsai Műanyagipari vállalatcsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Lantos Csaba, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese, Somody Imre, a Pharmavit korábbi tulajdonos-vezérigazgatója és Várkonyi Attila kockázati tőkebefektető. A kezdeményezéshez 2001-ben csatlakozott Alexander Brody író, reklámszakember, a reklám-világszövetség korábbi elnöke (képünkön balra, az öt éve díjazott Roska Tamással). Az alapítók felkérésére mára megalakult a tanácsadó testület is, amelynek tagjai az eddigi Bolyai-díjasok mellett a magyar üzleti élet elismert személyiségei, akik eddig is aktívan részt vettek az alapítvány munkájában. A díjat független díjbizottság ítéli oda: elnöke a mindenkori köztársasági elnök, további 14 tagja pedig a magyar tudományos élet kiemelkedő személyisége. A tagok felét a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, másik felét a Bolyai-díj Alapítvány alapítói delegálják.
A Bolyai-díjat elsősorban azzal a céllal alapították - mondta el az alapítvány tegnapi sajtótájékoztatóján Lantos Csaba -, hogy Magyarországon értékrendben és társadalmi elismertségében is méltó helyére kerüljön a tudás, a tudomány és maguk a tudósok. Az alapítványnak ugyanilyen fontos célkitűzése a nemzetközi színvonalú hazai tudásbázis létrejöttének segítése, képviselőinek magas szintű támogatása, vonzó pályakép biztosítása a fiatal tehetségeknek.
A Bolyai-díj Alapítvány és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal céljai sok tekintetben egyeznek - hangsúlyozta beszédében Lippényi Tivadar elnökhelyettes -, ezért is adja támogatását már a kezdetektől fogva. Szabó Gábor kuratóriumi elnök külön kiemelte: a gazdasági válság idején döntöttek úgy az alapítók, hogy megduplázzák a díjat. Ehhez csatlakozva mutatott rá Lippényi Tivadar, hogy ez a követendő gondolkodásmód, éppen a nehéz időkben kell előtérbe helyezni az innovatív szemléletmódot, tevékenységet, mert ezáltal lehet kijutni a válságból.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet