BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Film van, csak támogató is legyen

2009. február 3. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén - a tavalyi, átmeneti év után - folytatódhat a magyarországi filmipar fellendülése, ami a nemzetközi közreműködéssel tervezett produkciók alapján prognosztizálható is, a kérdés leginkább az, hogy lesz-e elegendő céges támogató, amelyek az adókedvezményért cserébe áldoznak a filmtámogatásra - mondja Szombati András, a Concorde Film Alap igazgatója. A mozgóképtörvény 2004-es hatálybalépése óta 2007 volt a csúcsidőszak, akkor a közvetett, azaz adókedvezmény formájában nyújtott állami támogatás összege 5,6 milliárd forintot tett ki (ennek ötszörö­sét véve mintegy 28 milliárd forintot költhettek ténylegesen filmgyártásra Magyarországon), amely tavaly 3,8 milliárdra csökkent.
A visszaesés oka, hogy az igazán nagy volument képviselő koprodukciók és bérmunkák gyártásával kivártak alkotóik, elsősorban a hollywoodi sztrájkok miatt, illetve azért, mert az első félévben nem volt EU által jóváhagyott filmtámogatási programja Magyarországnak (Napi, 2008. december 31.). A külföldi stúdiók érdeklődésének fenntartásához és Magyarország versenyképességének megőrzéséhez nagyban hozzájárulhat az adókedvezmény-rendszerben történt tavalyi módosítás is. A filmtörvény augusztusi változtatását követően már nemcsak a Magyarországon felmerült közvetlen filmgyártási költségek maximum 20 százalékát számolhatják el a produkciók, hanem a magyarországi költségvetés 25 százalékáig a film esetleges külföldi költéseinek 20 százalékát is - tette hozzá Szombati. A filmtámogatási rendszer másik jelentős változása, hogy ezentúl a támogatott projekteknek az uniós előírásoknak megfelelően meg kell felelniük az úgynevezett kulturális tesztnek, amelyben a produkció gyártási feltételeit és kulturális tartalmát értékelik. Ennek teljesítése azonban az előzetes hírek szerint még az amerikai bérmunka-produkcióknak sem okoz gondot.
A Magyarországon gyártott játék-, televíziós, dokumentum- és rajzfilmek készítését támogató adózó a támogatás összegével csökkentheti az adóalapját, illetve annak összegét levonhatja a társasági adójából is. A kedvezmény legfeljebb a vállalat fizetendő társasági adójának 70 százalékáig terjedhet, amit a Filmiroda által kiadott igazolás kiállításától számított három évig használhat fel. Az elérhető adómegtakarítás a támogatási összeg 116 százaléka.
A 2005-ben alapított Concorde Film Alap Magyarország vezető filmfinanszírozója, eddig több mint százötven alkotás létrejöttét segítette. A szervezet nemcsak közvetít a filmgyártók és a támogató vállalatok között, hanem pénzügyi tanácsadást és ellenőrzést is nyújt számukra. Piaci részesedése a kiadott adóigazolások piacán 25 százalék körül mozog. 2005 és 2007 között évi több mint 1,4 milliárd forint értékben biztosított támogatási igazolást ügyfelei számára, akik döntően nagy kereskedelmi bankok, biztosítók, hazai vagy multinacionális tőzsdei társaságok. A cégek az alapnak a ténylegesen kihelyezett támogatási összeg két százalékának megfelelő mértékű díjat fizetnek, a minimális támogatási keret 50 millió forint.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet