Az Opel Insignia lett a 2009-es év autója - jelentette be tegnap az európai autós újságírókból álló nemzetközi zsűri. A General Motors német leánya - melynek autóit Vauxhall néven forgalmazzák Nagy-Britanniában - utoljára 1987-ben nyerte el ezt a címet, akkor a középkategóriájú autók között nagynak számító Omegával (azt megelőzően egyszer volt még Opel az év autója). Az Insigniát nemcsak a külcsín miatt dicsérte a zsűri, hanem külön kiemelte az autó biztonságtechnikai megoldásait, a komfortot emelő extrákat, valamint a gazdaságos motort is (a díjnyertes autóba Szentgotthárdon gyártják a benzinüzemű motorokat). A szakemberek értékelésükben hangsúlyozták: az autó felszereltsége tovább gazdagítható a gyártó által most piacra dobott extrákkal - mint az Opel Eye, amely "beolvassa" a közlekedési táblákat -, a FlexRide felfüggesztéssel, valamint a kilenc különböző fokozaton világító adaptív első világítással. A második helyen a Ford Fiesta végzett. Az új Ford-modell 320 pontot kapott, így mindössze egypontos hátrányba került a győztessel szemben - ezzel a Ford már másodszor maradt le hajszálnyival a dobogóról. Az idén 37 modellt versenyeztettek a gyártók, közülük hét jutott be a döntőbe. Az 59 zsűritagból 20 egyértelműen az Insigniát jelölte meg a legjobb autónak, míg 19 a Fiestának adta a legtöbb pontot.
A tavalyi év győztese a FIAT 500-as, a 2007-es év legjobb autója pedig az a Ford S-Max volt, amely az abban az évben bemutatott Opel Corsát utasította maga mögé.
