Egy minapi, a Gillette által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők - az olimpiai sikertelenségek apropóján - azt a pillanatot szerették volna megragadni, amikor a sportoló számára úgymond megáll az idő. Egyfelől, amikor a tettek mezejére lép, amikor minden elcsendesül körülötte, és nem marad semmi más, csak ő és a feladat. Másfelől, amikor aktív karrierje véget ér és azzal kell szembesülnie, hogy mihez kezdjen ezután.
A jelen lévő sportpszichológus kiemelte, hogy a siker eléréséhez a koncentráció és a mentális jólét épp annyira elengedhetetlen, mint a fizikális kondíció. A kiemelkedő teljesítményt alapvetően három összetevő határozza meg: a képességek, a motiváltság és a koncentráció. Rögtön hozzátette, hogy e csúcsteljesítmény-modell persze nem csupán a sport, hanem az élet számos más területén is kiválóan alkalmazható - például az üzleti életben. Mindez persze sok-sok tréninget igényel, mint ahogy egy kiemelkedő sportolónak épp annyira szüksége van lelki edzésekre, mint fizikai erejének karbantartására. A beszélgetésben szintén részt vevő háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Kammerer Zoltán (képünkön) szerint a magyar sportolók lelki edzés tekintetében messze elmaradnak a vetélytársaktól, emiatt nem ritkán éppen az addig felhalmozott energiatöbblet teszi őket görcsössé és gátolja meg a tökéletes időzítést. A sportoló elmondta: nagyon nehéz azzal is megbirkózni, hogy mennek az évek, az éveken belül pedig 42 hetet tölt edzőtáborban, ami a valós világból szinte kikapcsolja. "Itt fogok állni közel negyvenévesen a munkaerőpiacon, hogy versenyre keljek frissen végzett diplomásokkal" - fejtette ki. A külföldi legendák - így a Gillette-csapatot alkotó Thierry Henry, Roger Federer és Tiger Woods - e tekintetben is könnyebb helyzetben vannak, hiszen kiugró összegű szponzori és reklámbevételekre tehetnek szert, amiből félretehetnek öreg napjaikra - itthon ezzel szemben a támogatók lényegében a szövetségeket pénzelik, a sportolókhoz ennek töredéke jut, az egyéni szponzoráció pedig meglehetősen esetleges.
Az aktív sportkarrier befejezése után sokan nehezen tudnak váltani, Wladár Sándor, az 1980-as olimpia aranyérmes úszója viszont azok közé tartozik, akiknek ez sikerült. Elmondása szerint többek között a világra szóló eredményeknek köszönhette, hogy amikor végzett az állatorvosi egyetemen, ott maradhatott, mi több, nagyon jó munkát kapott. Ez nagyon nagy dolog volt 1987-ben, és az ebben illetékes belgyógyászprofesszor egy napig gondolkodott is a dolgon. Másnap azzal fogadta, hogy ha tiszta jelesre államvizsgázik, akkor felveszi. "Ezt akkor senkivel nem tette volna meg, de nekem már akkor kint volt az egyetem falán az a kis márványtáblám, amelyen az állt, hogy egyetemünk büszkesége, Wladár Sándor. A profnál ez azért még kevés lett volna, úgyhogy kénytelen voltam summa cum laude végezni. Ha nincs ez a fordulat az életemben, nem is tudom, ma hol tartanék, mivel foglalkoznék" - meséli a nevével fémjelzett állatklinika tulajdonosa. Bár akkoriban jó néhány kollégája nyitott sikeres úszóiskolát, sorsukat követve úgy látja, hogy a sportolóknak a művészekhez hasonlóan nem túl jó az üzleti érzékük.
Ocskay Gábor, az immáron - 70 év után újra - az A csoportban játszó magyar jégkorong-válogatott tagja kérdésünkre elmondta: "a bejutást követő ünneplések után várt Kánaán a szponzori támogatás tekintetében még nem érkezett el. Mi egy emberként készek vagyunk beszállni minden olyan ügyletbe, ami előreviszi az ügyet, ugyanis, ha mögéje nézünk a dolgoknak, napi szintű küzdelem folyik a csapatok fennmaradásáért. Gondoljunk csak bele, egy jó hokibot 50-60 ezer forint, s ebből egy játékos egy szezonban 10-12 darabot használ el". Hozzátette: " Valamilyen szinten színészek vagyunk, akik, mondhatni, áruba bocsátják a testüket. Ahogy a világon mindenütt, ezt a bulvár-részt nekünk itt fel kell vállalnunk, hiszen a kapcsolatok révén érkezhetnek újabb szponzorok."
Tóth Ákos Gábor