Bármily hihetetlen, a múlt hét végi Operabál már nem különösebben vonzotta a hajdani fő bálozók, az arisztokrácia kései leszármazottait. Az estről - más irányú elfoglaltsága miatt - távol maradt többek között Habsburg György, valamint a Pécsi Sörgyárat tulajdonló Stefan Wenckheim is. Igaz, az ügyvéd Bárándyak hűségesek a hagyományokhoz, évek óta három generáció képviselteti magát az eseményen.
De milyenek is a hazai arisztokraták? Milyen előképeknek, elvárásoknak kell - úgymond - megfelelniük? Habsburg György például tisztában van azzal, hogy akivel kapcsolatba kerül, óhatatlanul valamilyen prekoncepcióval tekint rá. Annak idején ráadásul ezek a fogalmak még eléggé keveredtek - meséli -, hányszor, de hányszor el kellett oszlatnom azt a félreértést, hogy arisztokraták vagyunk. Értsd: egy királyi család nem az első az egyenlők között, nem része az arisztokráciának, hanem felette áll. Ami persze ma már anakronisztikusan hangzik, hiszen a legtöbb hazai arisztokrata család sarja tisztességes polgári foglalkozást űz és egyáltalán nem a kutyabőréből egzisztál. Amit Habsburg György különösen örvendetesnek tart, hogy a külföldre emigrált magyar arisztokraták, illetve utódaik egyre nagyobb számban települnek haza. Nem egy közülük igen magas pozíciót töltött be a gazdasági szférában, s most ezt itthon kamatoztatja - említi elismerően. A folyton bővülő arisztokrata kapcsolatrendszer azóta is számos közös jó ügy mellé felsorakoztatja őket - mondhatni, már rég nem az úgynevezett úri passziók tartják őket össze.
Magyarország uniós nagyköveteként sokat tett az ország integrálásáért, de egy idő óta ennél még kézzelfoghatóbb, közvetlenebb módon gyakorolhatja az ebben a társadalmi pozícióban szinte elengedhetetlen feladatát: a személyes jótékonykodás alapítványi keretein felül 2004-ben elvállalta a Magyar Vöröskereszt elnöki tisztét. A források, pályázatok felkutatásában az ifjú Habsburgnak jó gyakorlata volt, amit ezen a területen is tudott kamatoztatni. De nem marad le Habsburg György felesége, Eilika sem, aki a nevét viselő alapítvány vezetőjeként 1998 óta sérült gyermekek rehabilitációját tűzte ki maga elé célul, mégpedig a lovaglásoktatás segítségével. Húszmillió forintos költséggel felépített egy fedett lovardát, ahol jelenleg 120 olyan, feszült izomzattól szenvedő gyermek gyógyul, akikről az orvosok többnyire lemondtak. Számára egyébként majdhogynem "munkaköri kötelesség", hogy különféle társasági eseményeken megjelenjen s kapcsolatait felhasználva az alapítvány számára pénzt gyűjtsön.
Stefan Wenckheim, a Pécsi Sörgyár tulajdonosa szintén sokat utazó üzletember, de bokros teendői mellett azért arra is szakít időt, hogy az ősi birtok ügyeit intézze - igaz, nem kizárólag a gazdálkodás szándékával: nemrég hozatta helyre például a helység templomának tetőszerkezetét. Mint mondja, számára azt jelenti arisztokratának lenni, hogy a családjának van történelme. Arisztokratának lenni nem jelent sem hatalmat, sem privilégiumot. Inkább kötelességérzetet és felelősségvállalást. Ehhez viszont nem kell arisztokratának születni - foglalja össze véleményét.
A Wenckheim családnál hagyomány, hogy mindenki dolgozott. A vadászós-mulatós életvitelből nem tudtak volna az ősök sem megélni. S bár egy tehetős vállalkozónak, aki ráadásul arisztokrata is, manapság már szinte kötelező jótékonykodnia, szerinte sokkal hasznosabb munkalehetőséget adni, mint adományt. Ezért is szeretné minden körülmények között megőrizni a jelenlegi munkahelyeket. A hazatért számos régi famíliával természetszerűleg jó kapcsolatokat ápol. Számos esetben rokoni szálak fűznek egybe velük, illetve ismertük már egymást az emigrációban is. Például ilyenek a Pallaviciniek, a Batthyányak, a Károlyiak - teszi hozzá. Amikor arra kérjük, avasson be, miként lehet megtalálni a jó arányt abban, hogy mely társasági eseményeket érdemes, melyeket muszáj és melyeket nem kell elfogadni, így válaszol: Fiatalon igazi mindenevő voltam. Ma már, a szűkre szabott idő miatt is, válogatósabb lettem. Félreértés ne essék, engem itt sem holmi arisztokrata szempontok vezérelnek, viszont két mondat után tudja az ember, hogy honnan jött a másik és hogy mit akar tőlem.
Tóth Ákos Gábor