Kistarcsán, a 30-as út mellett felfigyeltem egy étteremre, amely előtt mindig rengeteg autó áll. Arra gondoltam, hogy ha mindig ennyien térnek be ide, biztosan nem lehet rossz hely. Beültem hát kipróbálni, természetesen nem egyedül, hogy minél több finomságot tudjunk végigkóstolni.
Már maga a hely neve is vonzó: Nosztalgia étterem. És hol lehetne jobban nosztalgiázni, mint egy olyan helyen, ahol a vitrinekben régi tárgyak, az asztalon kockás abrosz, a falakon színes fotók, a kerthelyiségben hatalmas gesztenyefák, a tányéron pedig finom étkek vannak. Aperitifként Zimek úrnak, az egyik legjobb pálinkafőző mesternek a remekéből, a málnapálinkából gurítottunk le egy pohárral.
Rendeltünk hagyományos, a nagymama konyhájából való ételt, és rendeltünk olyat is, amelyik egy kicsit különlegesebb, nagyobb szakácsbravúrt igényel. A húsleves a jó öreg, kopott zománcú piros fazékban érkezett, mintha a nagyi tette volna elénk, annak pedig külön örültünk, hogy nem a lé dominált, hanem a hús és a tészta. Maradva a klasszikusoknál: a brassói aprópecsenye is nagyon jól nézett ki. Tudom, hogy nem a méret a lényeg, de már a tányérra halmozott hatalmas ételkupac látványában is örömünket leltük, hát még az ízében. Természetesen egy ételen sokat dob a külcsín, a vendéget jóleső érzéssel tölti el, ha a kóstolás előtt a szemét is valami szépen legeltetheti. A vadsült áfonyás vilmoskörtével, barnamártással és krokettel kimondottan "csinos" fogás, a körte üde színfolt, a vadhússzeletek uralják a tányért, a krokettek gúlába rakva várják, hogy sorsuk beteljesüljön. Ha már a vadételeknél tartunk, megkóstoltuk a vaddisznósültet vadasan is. Már az illata is tökéletes volt, a hús puha, mint a vaj, a mártás maga az ízek harmóniája. Az ínyencekre is gondolva, rendeltünk libamájat roston, tokaji hárslevelűben párolva. A hatalmas májdarabok jó szaftosak voltak, és a sütés közben keletkezett isteni pecsenyelé se ment kárba, kis tálkában ott illatozott a tányér szélén.
Tóth Ákos Gábor