Miután a nyár elején a Fővárosi Közgyűlés elvi jóváhagyását adta a budapesti kórházak működési rendjének megváltoztatását célzó javaslathoz, a testület a napokban áldását adta három budai kórház összevont működtetéséhez. Mint arról a Napi Gazdaság beszámolt, a városvezetés eredeti elképzelései szerint valamennyi budapesti intézményt centralizáltan működtetnék, a központban nemcsak a kórházak gazdálkodását szerveznék, a betegutakat is ott jelölnék ki.
A főváros nem holdingként, hanem holdingszerűen, egységes központi irányítás alatt működtetné a kórházakat - mondta korábban lapunknak Horváth Csaba főpolgármester-helyettes. Az egészségügyért is felelős szocialista városatya szerint az egységes logisztikai háttérintézmény garanciát jelentene az átfedések megszüntetésére és a mostaninál gazdaságosabb működésre.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem egyenként szerződne a fővárosi tulajdonban lévő tizenhat kórházzal, hanem csupán egy finanszírozási megállapodást kötnének a központi intézménnyel. Nemcsak az egészségügyi szolgáltatást végző, "telephelyként" definiált kórházak gazdálkodását irányítanák egy helyről, hanem a betegeket is. Ennek részleteiről azonban egyelőre nem kívánt részletesen beszélni Horváth, mivel a javaslat még a tervezési fázisban van. A centralizáció egyik célja az intézmények működési kapacitásának maximális kihasználása. A központi irányítás ugyanis a főpolgármester-helyettes szerint a mostaninál jóval rugalmasabb teljesítménygazdálkodást tenne lehetővé. A szakminiszter által meghatározott ágyszámokat a főváros nem tudja megváltoztatni, ám a központosított működtetés révén mód lesz arra, hogy az adott kereten belül szabadabban gazdálkodjanak.
A városvezetők augusztus utolsó napján megszavazták a budai kórház-integrációt, amelynek révén egy intézménybe vonják össze az észak-budai régió kórházait, vagyis a Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórházat. A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzéki politikusok szerint semmilyen, vagy csak hiányos hatástanulmány született az integrációval kapcsolatban. A közgyűlés az összevonástól 500 millió forintos megtakarítást remél. A döntés alapján 2008. január elsejétől a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház nem szűnik meg, hanem a Szent János Kórház telephelyeiként működik. Ennek következtében a Szent Margit Kórház az áprilisban elvett aktív sebészeti és szülészeti ágyaiból néhányat visszakap. A főpolgármester-helyettes az integráció indokaként a Szent Margit Kórház és a Budai Gyermekkórház gazdálkodási problémáit nevezte meg, jóllehet - információink szerint - egyik intézménynek sem volt jelentős adóssága. Az átszervezésekről szólva Horváth Csaba jelezte: a mostani elképzelések szerint jelentős létszámcsökkentésre nem lesz szükség, mindössze az egységes irányítás miatt kell néhány adminisztratív munkatárstól megválni.
Az összevont intézmény élére egyébként már keresik a főigazgatót. A pályázatot várhatóan néhány napon belül kiírja a fővárosi önkormányzat. Lapunk úgy tudja, annak ellenére meghirdetik a vezetői posztot, hogy a "bázisnak" szánt Szent János Kórháznak érvényes szerződés alapján van főigazgatója. Értesüléseink szerint Kázmér Tibornak 2010 márciusáig szól a vezetői megbízatása, amit mindmáig nem vont vissza a munkáltató önkormányzat.
Mindeközben a Szent Margit Kórház ellátási területének vezetése a múlt hét végén bejelentette: szeretnék elérni, hogy Óbuda kórháza a III. kerület tulajdonába kerüljön és ők maguk működtetnék az intézményt. Bús Balázs polgármester felvetésére a városvezetés úgy reagált: a Szent Margit Kórház nem súlyponti intézmény, ráadásul egy kórház nem csupán a területi ellátási kötelezettség alapján látja el a betegeket, tehát az érintett kerület nem "sajátíthatja ki" az egészségügyi szolgáltatót.
A centralizációs tervek részeként korábban a Szent László és a Szent István Kórházat, illetve a Heim Pál és a Madarász utcai Gyermekkórházat "egyesítették". Szintén az elképzelések között szerepel, hogy a budai megakórházba valamilyen módon sikerüljön beolvasztani a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úton lévő oktatókórházát, ám az egyetem egyelőre ragaszkodik a klinikájához.
